,,Hiányzik belőle a Bundesligához szükséges intenzitás” – az Eintracht Frankfurt télen kölcsönadhatja Lisztes Krisztiánt

A német Frankfurter Rundschau nevű portál az Eintracht Frankfurt U21-es magyar válogatott játékosának, Lisztes Krisztiánnak a jövőjével foglalkozott az egyik cikkében. Mint ismert, a 19 esztendős támadó a nyáron igazolt a frankfurti együtteshez a Ferencváros csapatától, de a német élvonalban (Bundesliga) szereplő első csapatban eddig nem tudott bemutatkozni, pedig a nyári felkészülést az első kerettel végezte, de mivel az ő posztján elég nagy a konkurencia, így jelenleg a negyedosztályú tartalékcsapatban futballozik, amelyen három bajnoki mérkőzésen egy gólpasszt tudott eddig felmutatni.

fotó: Imago Images

,,Ez a türelem próbája minden fél számára. A felkészülés során Lisztes gyorsan rájött, hogy mekkora ugrás számára egy európai topliga. A dinamizmus, a passzolás, a kreativitás és a befejezések terén mutatott kvalitásai hamar megmutatkoztak, és ugyan 19 éves létére már most is nagyon jó fizikummal rendelkezik, ám eddig hiányzott belőle a Bundesligához szükséges intenzitás.” – írja a német portál Lisztesről.

A cikk hozzáteszi, hogy a most futó szezonban több olyan tényező is hátráltatta Lisztes Krisztiánt, ami miatt fizikailag nem volt a top állapotban és ez a teljesítményére is nagy hatással volt, ám az Eintracht Frankfurtnál továbbra is meg van győződve a játékos értékeiről.

,,Lisztes továbbra is a Bundesliga-kerettel fog edzeni, de az U21-eseknél fog játszani, és amennyiben felzárkózik, illetve megtalálja a ritmusát, akkor a hesseniek nagy értéke lehet. De addig még keményen kell dolgoznia. A fussball.news információi szerint mindkét fél alaposan kielemzi a következő hetekben, hogy van-e értelme egy téli kölcsönadásnak. Ez a kitérő már a korábbiakban is megadta a lökést néhány frankfurti játékos karrierjének, de Lisztes a következő két hónapban még bizonyíthat az Eintrachtnál.”

fotó: Imago Images

Lisztes Krisztián szerződése eredetileg 2029 nyaráig érvényes Frankfurtban, míg a becsült piaci értéke a Transfermarkt szerint 4,5 millió euróra tehető. Az Eintracht Frankfurt második csapata jelenleg a 17. helyet foglalja el a német negyedosztályú bajnokságban. A következő fordulóban a TSG Hoffenheim II ellen fognak pályára lépni idegenben.