Zöld-fehér derbi és kiesési rangadó – a Simple Liga 8. fordulója

A válogatott szünetet megelőzően óriási rangadót rendeznek a Simple Ligában, de nem csak a bajnoki címet befolyásoló mérkőzés lesz, hanem a kiesés elkerülése szempontjából is fontos meccset játszanak Üllőn. A 8. forduló minden mérkőzését szombaton rendezik, az MLSZ YouTube csatornája pedig természetesen a Fradi és az ETO összecsapását közvetíti.

PMFC – Soroksár (13:00)

Minden edzőt váltó együttes ugyanabban bízik: a játékosok valamilyen megmagyarázhatatlan módon csodásan kezdenek játszani és ennek köszönhetően a szezon végére a csapat könnyedén éri el a kitűzött célokat. Valami ilyesmi lebeghetett a Soroksár vezetőinek szeme előtt, mikor megváltak Dukon Bélától és a helyére Farkas Attilát nevezték ki. Az első próba a sárga-feketéknek a Pécs elleni idegenbeli mérkőzés lesz, amely akár egy kellemes kezdet is lehet, a pécsiek ugyanis nincsenek bombaformában, az utolsó három meccsükön csupán egy pontot szereztek és a hazai pálya sem számít olyan erődítménynek, mint az tavaly, a másodosztályban volt igaz kiváló szurkolótáboruknak köszönhetően.

Tipp: 2-1

Budapest Honvéd – Puskás Akadémia (14:00)

Nemrég még a kupában találkoztak a felek, most pedig a bajnokságban is összecsapnak. Két hete a Puskásnak volt szerencséje, egy szoros meccsen 2-1-re nyertek, mmost azonban a kispestiek visszavághatnak. Mindkét csapatban lehet egy-egy játékos, aki a válogatott meghívótól duzzadt önbizalommal játszhat, felcsúti oldalról ugyanis Palakovics Laura, a Honvédtól pedig Csuhai Vivien hivatalos a nemzeti csapatba. A kupameccshez hasonlóan most is a Puskás Akadémia az esélyes, a Honvéd azonban kifejezetten jó formát mutat, az elúlt ött meccsükből hármat megnyertek, így illik velük vigyázni.

Tipp: 1-1

FTC – ETO FC Győr (14:00)

A forduló rangadója. Tavaly ötször is találkoztak a felek, egy döntetlen mellett három ferencvárosi siker született és egy győri győzelem, ez pedig a Fradinak bajnoki címet is ért. Az akkori csapatokból többen távoztak, a Ferencvárosnak főleg a középpályája gyengült meg, Csányi és Papp távozásával, de a Rába-partiaktól épp a fővárosba igazolt Zágonyi Barbara, míg Bíró épp a másik irányba vándorolt. Az esélyek az elmúlt időszakhoz hasonlóan kiegyenlítettek, mindkét csapat veretlen jelenleg az FTC jobb gólkülönbségének köszönhetően tanyázik a tabella élén. A győriek nagy reménysége a jelenlegi gólvágó Kocsán és a gólpasszokban is kiemelkedő Savanya mellett a nemrég visszatérő, tavalyi gólkirálynő Vachter lehet, csak férjenek meg ennyien a győri támadósorban.

Tipp: 2-1

Astra – Szekszárd (14:30)

Ha a fenti mérkőzést aranycsatának titulálhatjuk, akkor ezt kiesési rangadónak, ugyanis a tizenkettedik a tizedikkel találkozik. Míg a Szekszárd abba a három pontjába kapaszkodhat, addig az Astra a kupában elért továbbjutásba. Míg az Astrának mondhatni minden létező statisztikai mutatóban javulnia kéne, a -19-es gólkülönbséget és a hét forduló alatt összekapart egy gólt ugyanis nem tehetik ki az ablakba, addig a Szekszárd eddig korrekt teljesítményt nyújt, közelebb áll a játék képe alapján a középmezőnyhöz, mint a kiesőzónához.

Tipp: 0-1

Viktória – DVTK (15:00)

Itt az ideje, hogy a Viktória megrázza magát, a Fradi elleni kiütéses vereséget követően ugyanis a győzelem közelébe se kerültek, a kupában is kiestek és az ETO ellen is nagy pofont kaptak. Persze a DVTK és szurkolói nem így gondolják ezt, sokkal inkább csapatuknak csöpögtetnének néhány pontot, hogy a Fradi elleni meccset a következő fordulóban minél jobb pozícióból várják. Tavaly egy döntetlen és egy Viktória.-siker született, most könnyedén megeshet, hogy a sort egy diósgyőri siker tarkítja majd.

Tipp: 0-1

MTK – St. Mihály (17:00)

Időrendben a negyedik összecsapás a fővárosban és annak környékén, de mind közül valószínű, hogy a legsimábbnak ígérkező. Az MTK ugyanis nem tehet mást már a szezonban, minthogy sikert sikerre halmoz és reménykedik abban, hogy az ETO és a Fradi meccsein kedvező eredmény születik, hogy elérjék az áhított bajnoki döntőt. Eddig ehhez a legjobban góljaival Vágó Fanny segítette a csapatot, a válogatott meghívó azonban (nem meglepő módon) Siklér Kingánál landolt. Bár a szegediek előző két meccsüket megnyerték, az ellenfeleik a kiesés ellen harcolta, így a szombati lesz az igazi teszt számukra.

Tipp: 2-0