NB3 Dél-Nyugati csoport, esélylatolgatás – 2024/2025. 12. forduló


2024.10.20. (vasárnap) 11:00 óra

PAKSI FC II. – PTE-PEAC

A paksiak második csapata három vereség után most már zsinórban négy meccs óta veretlen, két-két győzelem és döntetlen az utóbbi hetek mérlege. Legutóbb az egyre jobb formába lendülő Majos otthonában győztek magabiztosan. Az idény elejéhez képest a PEAC sokat javított a helyzetén. Két győzelmet is arattak az elmúlt hetekben idegenben, igaz otthon háromszor is kikaptak. Úgy gondolom, hogy az eddigi teljesítmények alapján mindenképpen a házigazda a mérkőzés esélyese, az ő győzelmüket várom. Tipp: 2-0


FERENCVÁROSI TC II. – KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC

A Ferencváros tovább folytatja a már megszokott sormintát, hiszen ismét egy idegenbeli győzelmet egy hazai pályán elért döntetlen követett. Az biztos, hogy egyedüli csapatként a mezőnyben továbbra is veretlenek, a dobogón állnak és két ponttal megelőzik az őket követő kaposváriakat. A vendég Rákóczi az előző körben váratlanul nagy pofonba szaladt bele. A tabella második felében található Főnix egy ötöst rúgott a Cukorgyári Gödörben, ami az egész forduló legnagyobb meglepetése volt. Már láttuk eddig is, hogy a Kaposvár hamar javítani tudott egy nagyobb vereség után, ez most is így lehet. Arra számítok, hogy egy pontot szerez mindkét gárda. Tipp: 2-2


2024.10.20. (vasárnap) 13:00 óra

BFC SIÓFOK – SZEKSZÁRDI UFC

A tizenegyedik fordulóban fontos győzelmet arattak a Balaton-partiak, amivel sikerült tartani a pozíciójukat a közvetlen élboly mögött. Így jelenleg a PMFC-nél egy ponttal kevesebbet gyűjtve a hatodik helyet foglalják el. A Szekszárd is nagyon fontos győzelmet aratott múlt vasárnap. Két vereség és két döntetlen után sikerült legyőzniük a Gárdony együttesét. A megszerzett három pont egyben ugyanekkora előnyt jelent a már kiesést jelentő 14. helyhez képest. Esélyesebbnek érzem a hazaiakat, bár a Szekszárd idegenben is képes masszív teljesítményt nyújtani. Mindent egybevéve egygólos siófoki győzelmet várok. Tipp: 2-1


DUNAHARASZTI MTK – MAJOSI SE

A Dunaharaszti négy mérkőzés óta nyeretlen, három döntetlent követően kikapott a Siófok otthonában. A két második csapat (FTC, Paks) elleni döntetlenek nagyon értékesek voltak, de a Szekszárd ellenit már fájlalták a szurkolók. A majosiak egy győzelem és egy döntetlen után meglepően sima különbséggel maradtak alul otthon a Paks második gárdája ellen. Nem láttam a meccset, így nem tudom, hogy valóban volt-e ekkora különbség a két csapat között. Ha csak a Paks II. elleni eredményeket nézem, akkor esélyesebbek lehetnek a hazaiak, de szerintem van olyan jó a Majos, hogy idegenben pontot tudjon szerezni. Tipp: 1-1


FC FŐNIX – FC NAGYKANIZSA

Egészen szélsőséges eredményeket produkált az elmúlt két hétben az újonc fehérvári csapat. Előbb hazai környezetben kaptak egy ötöst a mögöttük, kieső helyen álló PEAC-tól, majd Kaposváron, a listavezető otthonában ők rúgtak ötöt, ami úgy is elképesztő, hogy a második félidő nagy részében emberelőnyben voltak. A Nagykanizsa rangadót játszott a PMFC-vel, ami gól nélküli döntetlent hozott. Ezen a meccsen nagyon óvatosak voltak a kanizsaiak, bár az is igaz, hogy helyzetük, kapura lövésük csak nekik volt, a pécsieknek nem. Nehéz bármit is mondani a Főnix előző két meccse alapján. Valószínűleg nem egy újabb 0-5 fog következni. Ha a vendégek a tudásuknak megfelelően játszanak és berúgják a helyzeteiket, akkor elviszik a három pontot. Tipp: 1-2


FC DUNAFÖLDVÁR – MTK BUDAPEST II.   

A Dunaföldvár azok után, hogy esélye volt a pontszerzésre a Nagykanizsa elleni hazai meccsen, nagyon sima hétgólos vereséget szenvedett a második helyezett Iváncsa otthonában. Az biztos, hogy saját pályájukon nagyobb erőkifejtésre kényszerítik ellenfeleiket, de ez eddig csupán két döntetlenre volt elegendő. Az MTK egy meglepően sima gárdonyi vereség után szintén meglepő hatgólos különbségű győzelmet aratott a Bonyhád ellen. Ők is szélsőségesek voltak az elmúlt két hétben, mint a Főnix, annyi különbséggel, hogy ők idegenben vesztettek és hazai pályán nyertek. Bár szoros is lehet a vasárnapi csata, azért a fővárosi kék-fehérek győzelmére számítok. Tipp: 0-2


BONYHÁD VLC – GÁRDONY-AGÁRDI GYÓGYFÜRDŐ

A bonyhádi csapat sorrendben negyedik vereségét szenvedte el, ráadásul az utolsó kettőn tíz gólt kaptak és egyet sem rúgtak. A rossz szériának köszönhetően visszacsúsztak a kisesést jelentő 14. helyre. A vendégek sincsenek a legjobb passzban, igaz, hogy két hete 5-1-re verték az MTK II-t, de ezen kívül az utóbbi négy meccsük csak egy pontot hozott a konyhára. Érdekes, hogy nem csak ez a két együttes, hanem a mezőny más tagjai is egészen szélsőségesen szerepelnek, nagykülönbségű győzelmek és hasonlóan súlyos vereségek váltják egymást. Most nem számítok gólzáporra, egy gól dönthet szerintem a hazaiak javára. Tipp: 1-0


2024.10.20. (vasárnap) 16:00 óra

PMFC – IVÁNCSA KSE

A forduló rangadóján a továbbra is ötödik pécsiek fogadják a második helyen álló Iváncsát. Már a harmadik meccsük következik sorban a dobogósok ellen, eddig két döntetlen a mérlegük otthon a Kaposvár és idegenben a Nagykanizsa ellen. Amiben javulniuk kell az a helyzetek kialakítása, hiszen a legutóbbi meccsen nem nagyon volt kapura lövésük. A vendégek az MTK II. elleni vereséget követően háromszor nyertek, úgy, hogy ezeken a meccseken 16 gólt rúgtak és csak egyet kaptak. Most valószínűleg nem lesz ilyen egyszerű dolguk, mert a Pécs azért jó játékosokból áll és fontos lenne neki a pontszerzés. Ha javítanak a pécsiek az eddig sokszor gyenge helyzetkihasználásukon, akkor otthon tarthatják a három pontot. Tipp: 3-2