Egy 89. percben szerzett góllal tartotta otthon a három pontot a Puskás – Puskás Akadémia FC – Debreceni VSC 1-0 (0-0)

Puskás Akadémia – DVSC mérkőzéssel kezdődött múlthét péntek este a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 9. fordulójának hétvégi programja. A felcsútiak egy Ferencváros elleni háromgólos vereséget követően szerettek volna javítani, míg a Loki két nyeretlen meccs után várta az összecsapást.

fotó: DVSC

A találkozó elején tapogatózó volt a játék, egyik csapat sem mert különösebb kockázatot vállalni, majd tíz percnyi játékot követően a kék mezes Puskás ragadta magához a kezdeményezést, míg a DVSC stabil védekezésre rendezkedett be, és abból próbáltak kontrákat vezetni Máté Csaba tanítványai.

Az első komolyabb helyzet a 13. percben jött a piros mezes vendégektől, ekkor Dzsudzsák Balázs szabadrúgását követően Pellumbi megcsúsztatta a labdát, majd a szintén előre húzódó Dreskovic az oldalhálóba bombázott. Nem sokkal később már a saját kapuja előtt volt akcióban Dreskovic, amikor is Nissila lövését kellett kirúgnia a gólvonalról a hajdúságiak védőjének.

A 28. percben Silue közeli kísérletét fogta Pécsi Ármin, míg a másik oldalon Plsek próbálkozott, de Megyeri Balázs védeni tudott. A félidő végéhez közeledve Domingues távolról lőtt az égbe, így végül 0-0-s döntetlennel vonultak a csapatok az öltözőbe.

fotó: Nemzeti Sport

A második félidő felcsúti lehetőséggel kezdődött, Duarte 20 méteres lövését Megyeri ütötte ki bravúrral a mezőnybe, majd alig egy perccel később Nissila betalált a debreceniek kapujába, ám Nagy Zsolt már lesen volt, így a találatot érvénytelenítették, szabadrúgással jöhetett a DVSC.

Az 53. percben egy debreceni szögletet követően három lövés érkezett egymás után a felcsúti kapura, ám a hazai játékosok mind a három alkalommal belevették magukat a játékszerbe, ezzel megmentve csapatukat a bekapott góltól.

A 68. percben Golla hibázott egyet a saját térfelén, amelyből Bárány Donát iramodott meg a kapu felé, egy csel után lőtt, de túlságosan fölé célzott. Nem sokkal később Levi húzta meg a jobb szélen, majd középre passzolt Colleynak, aki 13 méterről lőtt, ám egy vendég játékosról az oldalhálóra pattant a labda.

Ezt követően lassú mederben csordogált a mérkőzés, majd a 88. perctől egy kicsit felpörögtek az események. Előbb Szécsi Márk beadását követően Bárány fejelt kapufát egy Puskás védő szorításában, majd Golla tisztázni tudott.

A túloldalon viszont segített a hazai kapufa: Levi jobbról ívelt középre, amely megtalálta az előre húzódó Gollát, aki remekül csúsztatott és a jobb kapufa segítségével bevette a vendégek kapuját. Minden sorozatot figyelembe véve a 32 esztendős lengyel védőnek ez volt volt a 3. fejes gólja az idei szezonban, korábban a Haladás és a Fiorentina kapuját vette be. (1-0)

fotó: Nemzeti Sport

A hátralévő időben magabiztosan őrizte egygólos előnyét Hornyák Zsolt együttese, amely végül három ponttal párosult, míg Máté Csabával továbbra sem tudott pontot szerezni a DVSC.


OTP Bank Liga NB1, 9. forduló

Puskás Akadémia FC – Debreceni VSC 1-0 (0-0)

Felcsút, Pancho Aréna, 1000 néző

Vezette: Rúsz Márton (Vígh-Tarsonyi Gergő, Garai Péter)

Puskás Akadémia: Pécsi – Duarte, Golla, Stronati – Maceiras, Nissila (Puljic, 72.), Szolnoki (Kerezsi, 79.), Plsek (Favorov, 62.), Nagy Zs. – Soisalo (Levi, 62.), Colley

Vezetőedző: Hornyák Zsolt

DVSC: Megyeri – Kocsis G., Pellumbi (Shaghoyan, 91.), Dreskovic – Szécsi, Lagator, Szűcs, Ferenczi – Domingues (Vajda, 76.), Dzsudzsák (Szuhodovszki, 66.) – Silue (Bárány, 66.)

Vezetőedző: Máté Csaba

Gólszerző: Golla (89. perc)


A Puskás Akadémia így a 2. helyről vonult a válogatott szünetre, míg a DVSC a 10. helyről várja a bajnokság folytatását.