Szép gólokkal verte a Kazincbarcika a Békéscsabát

A Kolorcity Arénába látogatott a Békéscsaba a Merkantil Bank Liga 9. fordulójában. A meccs 15 perccel később, azaz 17:15-kor kezdődött, mivel a vendégek később érkeztek a mérkőzésre gépjárműhiba miatt.

Az első lövés a vendégeké volt, de Szatmári kísérlete fölé szállt. A 15. percben Pethő kapott labdát a tizenhatoson belül, védőiről remekül fordult be és vágta a labdát a hálóba (1-0). A 20. percben Kártik lövését védte Uram. A 33. percben ismét Kártik adott munkát a csabai kapusnak, pár perccel később pedig Szabó Máté lőtt centikkel mellé, majd a félidő végén Ferencsik fejese ment el a kapu mellett. A hosszabbításban jött a csattanó: Bódi Ádám 22 méterről bődületes erővel lőtt a kapuba egy szabadrúgást, így már kettővel vezetett a Kazincbarcika. Az 51. percben Lucas szánta el magát lövésre, de az fölé ment. 20 perccel később Katona fejese érintette a felsőlécet. A kihagyott helyzeteket megbosszulta a Békéscsaba és egy kontra után Kóródi kapott labdát a tizenhatoson belül teljesen üresen és a ziccert értékesítette (2-1). A folytatásban is a hazaiaknak voltak lehetőségeik, Szabó Máté lövése viszont fölé szállt, Debreceni közeli próbálkozását pedig Uram védte. A Kazincbarcika győzelmével a második helyről várja a folytatást, míg a Békéscsaba éppen még nincsen a kiesőzónában.

kép: Kolorcity Kazincbarcika SC

Kazincbarcika 2–1 Békéscsaba (2–0) gól: Pethő 15′, Bódi 45+2′, ill.: Kóródi 74′

Kazincbarcika, Kolorcity Aréna, Vezette: Berényi Tamás (Kovács Gábor, Vad Anita)

Nézőszám: 500

Kazincbarcika: Fadgyas – Polgár K., Varga J., Debreceni Á., Demeter M. – Ferencsik (Katona I., 65.) – Pethő B. (Herjeczki, 65.), Lucas, Kártik, Bódi Á. (Pintér Á., 90.) – Szabó M. (Ternován, 77.). Vezetőedző: Erős Gábor

Békéscsaba: Uram – Kuzma, Kovács G., Csató – Komáromi Cs. (Szabó B., a szünetben), Pusztai (Hursán, a szünetben), Szatmári I., Tóth M. (Hodonicki, 49.), Mikló – Sármány (Pintér N., a szünetben), Czékus (Kóródi, 73.). Vezetőedző: Csató Sándor