6 év után látogat Magyarországra ismét Premier League-csapat: felidézve a magyar-angol párharcok

Csütörtökön 18:45-kor a Tottenham Hotspur csapatát fogadja a Ferencváros az Európa-liga alapszakaszának 2. fordulójában. Ez alkalomból az összes UEFA által szervezett sorozat magyar-angol párharcait gyűjtöttük össze. Tegyük hozzá, hogy ugyan még nem UEFA-sorozatban került megrendezésre, de a Bajnokok Ligája létrejöttében is nagy szerepe volt egy Wolverhampton-Honvéd mérkőzésnek.

Az 1964-65-ös szezonban VVK-t nyert Ferencváros a Manchester Uniteddel csapott össze. Az első meccsen 3-2-es vereséget szenvedett az FTC, majd a második meccset 1-0-ra nyerte, így harmadik találkozóra került sor, amit 2-1-re nyertek meg és jutottak a döntőbe. A '60-as években összesen 9 magyar-angol klubpárharcot rendeztek, ennek a harmadán jött össze magyar továbbjutás. Az 1968-69-es Newcastle-Újpest és az egy évvel későbbi Ferencváros-Leeds meccsek egyaránt VVK-döntők voltak.

1960-61, VVK: Újpest 1-2, 2-3 Birmingham City (össz.: 3-5)

1964-65, VVK: Ferencváros 2-3, 1-0, 2-1 Manchester United (össz.: 5-4)

1965-66, VVK: Újpest 3-0, 1-2 Everton (össz.: 4-2)

1965-66, VVK: Újpest 1-1, 1-4 Leeds (össz.: 2-5)

1965-66, KEK: Honvéd 0-0, 0-2 Liverpool (össz.: 0-2)

1967-68, VVK: Ferencváros 0-1 Leeds (össz.: 0-1)

1968-69, VVK: Újpest 2-0, 1-0 Leeds (össz.: 3-0)

1968-69, VVK: Újpest 2-3, 0-3 Newcastle (össz.: 2-6)

1969-70, BEK: Ferencváros 0-3, 0-3 Leeds United (össz.: 0-6)


A következő évtizedben kétszer sikerült magyar csapatnak angol ellenfelét búcsúztatnia, a Ferencváros a Liverpoolt, a Pécs a Newcastle-t ejtette ki.

1970-71, VVK: Ferencváros 1-1, 0-1 Liverpool (össz.: 1-2)

1970-71, KEK: Honvéd 0-1, 0-2 Manchester City (össz.: 0-3)

1970-71, VVK: PMFC 2-0, 0-2 Newcastle (össz.: 2-2)

1971-72, UK: Ferencváros 2-2, 1-2 Wolverhampton (össz.: 3-4)

1974-75, BEK: Ferencváros 1-2, 0-3 Leeds (össz.: 1-5)

1974-75, UK: Ferencváros 1-1, 0-0 Liverpool (össz.: 1-1)


A '80-as évek a Manchester Unitedről szóltak. Noha az ETO-n túljutottak a Vörös Örödögök, a későbbi döntős Videoton megállította őket az UEFA-kupában.

1984-85, UK: ETO 2-2, 0-3 Manchester United (össz.: 2-5)

1984-85, UK: Videoton 0-1, 1-0 Manchester United (össz.: 1-1, büntetőkkel a Videoton jutott tovább)


A '90-es években Pécsre és Kispestre is jött a Manchester United. Noha az 1993-as Bajnokok Ligája selejtezőn továbbjutottak az angolok, három gólt is kaptak a Honvédtól. 1996-ban a Ferencváros a Newcastle-t győzte le 3-2-re az Üllői úton, igaz ez sem volt elég a továbbjutáshoz.

1990-91, KEK: PMFC 0-1, 0-2 Manchester United (össz.: 0-3)

1993-94, BL: Honvéd 2-3, 1-2 Manchester United (össz.: 3-5)

1996-97: UK: Ferencváros 3-2, 0-4 Newcastle (össz.: 3-6)


A 2000-es évek legnagyobb szenzációja a ZTE-Manchester United mérkőzés volt, amikor Koplárovics Béla góljával a bajnok Zalaegerszeg 1-0-ra legyőzte a Manchester United. Szintén angol csapat ellen aratott siker volt az is, hogy a Ferencváros a Millwall kiejtésével bejutott az UEFA-kupa főtáblájára. Emellett a Bajnokok Ligája csoportkörében a DVSC a Liverpoolt is elhozta Magyarországra. Azóta csak egyszer volt magyar-angol kupapárharc, a Vidi az Európa-liga csoportkörében a Chelsea-vel találkozott és hazai pályán 2-2-es döntetlent ért el a londoni kék-fehérek ellen.

2002-03, BL: Zalaegerszeg 1-0, 0-5 Manchester United (össz.: 1-5)

2004-05, BL: Debrecen 0-3, 0-3 Manchester United (össz.: 0-6)

2004-05, UK: Ferencváros 1-1, 3-1 Millwall (össz.: 4-2)

2009-10, BL: Debrecen 0-1, 0-1 Liverpool (össz.: 0-2)

2018-19, EL: Vidi FC 0-1, 2-2 Chelsea (össz.: 2-3)

kép: M4 Sport

Edzőmeccseken viszont jártak itt angol sztárcsapatok, a Haladáshoz kétszer is ellátogatott az Arsenal, míg a Ferencváros a Chelsea ellen avatta fel 2014-ben a Groupama Arénát. A Ferencváros ráadásul a nyáron játszott Premier Leauge-csapat ellen felkészülési meccset, akkor a West Ham ellen 2-2-re végeztek Jansenék.

A Tottenham magyar csapattal még nem találkozott korábban. Eddig 25 magyar-angol párharcból 7 alkalommal jött ki jobban magyar csapat.

A Ferencváros-Tottenham mérkőzés október 3-án, csütörtökön 18:45-kor kezdődik a Groupama Arénában.