Pascal Jansen: ,,Úgy hiszem, sikerült megtalálni a Tottenham gyengeségeit”

Csütörtök este folytatódik a labdarúgó Európa-Liga alapszakasza, ahol pályára lép a magyar rekordbajnok Ferencváros együttese is. A zöld-fehérek a múlthét folyamán egy Anderlecht elleni 2-1-es vereséggel kezdték a sorozatot, de most itt az idő a javításra, ám ez cseppet sem lesz egyszerű feladat, hiszen Pascal Jansen tanítványai a világsztárokat is a soraiban tudó, az angol élvonalban szereplő Tottenham Hotspurt fogadják a Groupama Arénában.

fotó: Sportfotók / Szőke Péter

A találkozó előtti napon megrendezett sajtótájékoztatón a Fradi részéről Pascal Jansen vezetőedző, valamint Dibusz Dénes osztotta meg a várakozásait az újságírókkal.


Pascal Jansen, a Ferencvárosi TC vezetőedzője: ,,Nagy a különbség a hazai és a nemzetközi meccsek között. Mindkét sorozatban próbálunk megfelelő helyzeteket kialakítani, de ez nem elég, azokat ki is kell használni. Amit jól csináltunk az Anderlecht ellen, azt tovább kell vinnünk, még jobbnak kell lennünk, hiszen a Tottenham egy teljesen más szintet képvisel. Ez egy különleges meccs lehet, és csak az a cél, hogy minél jobb eredményt érjünk el. Talán az eddigi legerősebb ellenfelünk ellen lépünk pályára, de ez nem változtat a felkészülésünkön."

A 51 esztendős holland tréner szerint alaposan felkészültek az angol csapat játékából.

,,Mindig arra törekszünk, hogy kihasználjuk az ellenfelünk gyengeségeit, úgy hiszem ezt sikerült megtalálni a Tottenham oldalán is, csak arra fókuszálunk, hogy ezt ki tudjuk használni."

fotó: Ferencvárosi Torna Club

Dibusz Dénes, a Ferencvárosi TC kapusa: ,,A Premier-League az egyik legnívósabb bajnokság a világon. A táblázatban hátrébb álló csapatok is olyan erőt képviselnek, hogy a világ bármely országában megállnák a helyüket és az élmezőnybe tartoznának. Most pedig a bajnokság egyik legjobbja lesz a vendégünk, szép kihívás előtt állunk. A Tottenham abszolút képes arra, hogy hátulról felépített támadásokkal operáljon. Nem feltétlenül viszik az alapvonalig a labdát, kiválóak a beadásaik. Ha ki kell jönni egy labdára, akkor jönni is fogok. Mindenki nagyon várta ezt a találkozót. A hazai meccseink közül ez lesz a legnívósabb, nem is kérdés. Ezt övezi a legnagyobb izgatottság a szurkolók és a csapat körül is. Ez az izgatottság pedig motivációt jelent, hiszen a világ egyik legjobb csapata ellen lépünk pályára csütörtökön. A Tottenham az egyik olyan csapat, amely a végső győzelemre is képes lehet."

A 33 esztendős magyar válogatott hálóőrt ezt követően a magyar válogatott kerethirdetéséről is kérdezték, amelyen kiderült, hogy nem lesz ott a nemzeti csapatban Gulácsi Péter.

„Állnak még előttem feladatok a válogatott mérkőzésekig. Követtem a kerethirdetést, én is meglepődtem kicsit a névsoron, de most még a holnapi meccsre és a Paksra fókuszálok. Azzal ráérek jövő héten foglalkozni, hogy ki áll majd a kapuban a hollandok ellen, de nyilván örülök, ha gyarapítani tudom a válogatott mérkőzéseim számát."

fotó: Ferencvárosi Torna Club


A Ferencváros EL-keretében mindenki hadra fogható lesz, miután Cebrail Makreckis felépült a fejsérüléséből, míg Raul Gustavo eltiltása lejárt. A Fradi egy Puskás Akadémia ellen háromgólos győzelemmel hangolt a Spurs ellen összecsapásra.

A Ferencvárosi TC - Tottenham Hotspur Európa-Liga mérkőzés csütörtök este 18:45-kor kezdődik a Groupama Arénában. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.