3410 nap után nyert újra az NB1-ben az ETO – ETO FC Győr – Paksi FC 2-1 (2-1)

ETO – Paks mérkőzéssel zárult múlthét vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 7. fordulójának programja. A mérkőzés előtt az újonc győriek még nyeretlennek számítottak az élvonalban, míg a tolnaiak szerették volna stabilizálni magukat az élmezőnyben.

fotó: Paksi FC

Aktívabban kezdte az összecsapást a fehér mezben pályára lépő ETO, akik elég korán előnybe kerültek: a 9. percben Albion adott be jobbról, amely megtalálta a középen érkező Nadhir Benbouali, aki 11 méterről a jobb alsóba lőtt. Érdekesség, hogy a 24 éves algériai támadónak ez volt a 2. gólja Magyarországon, az elsőt még a Putnok elleni MOL Magyar Kupa mérkőzésen szerezte. (1-0)

A folytatásban is inkább a győriek akarata érvényesült, több veszélyes támadást is vezettek, míg a paksiak sokkal tompábban futballoztak, amelynek meglett az eredménye: a 27. percben egy hazai labdaszerzést követően Sahli ugratta ki a leshatáron Benboualit, aki ziccerben magabiztosan passzolt a vendégek kapujába. Ugyan a VAR vizsgálódott egy rövid ideig, de nem láttak szabálytalanságot a játékvezetők, így már kettővel ment az ETO. (2-0)

fotó: Nemzeti Sport

Nem sokáig örülhettek a kétgólos vezetésnek a győriek, mivel három perccel később szépített a Paks: Mezei Szabolcs jobbról gurított vissza okosan egy szögletet, a variácó végén pedig Ötvös Bence belsőzött 14 méterről a kapu jobb oldalába. (2-1)

A 32. percben Stefulj centerezett remekül középre, amelyre Sahli érkezett és lőtt közelről a kapuba, ám a bíró les miatt érvénytelenítette a találatot.

Ezt követően Bognár György legénysége átvette a mérkőzés irányítását, ám az első félidő végéig már nem sikerült újabb komoly lehetőséget kidolgozniuk, így 2-1-es ETO vezetéssel vonultak be a csapatok az öltözőbe.

fotó: Nemzeti Sport

A második félidő nagy részében nem alakult ki nagy lehetőség egyik kapu előtt sem, a két csapat leginkább a mezőnyben harcolt egymással nagyot.

A 83. percben a Paks előtt adódott egy nagy helyzet, ekkor egy balról érkező labdát lőtt kapura az előrehúzódó Lenzsér Bence, ám a középre tartó kísérletet magabiztosan fogta Gyurákovics Erik. A hajrában kétszer is növelhette volna előnyét a Győr, előbb Diarra egy szép szóló végén lőtt 17 méterről, amelyet szögletre tolt Simon Barnabás, majd néhány perccel később Krivokapic ziccerét hárította a paksiak fiatal hálóőre.

A játékvezető néhány másodperccel később véget vetett az összecsapásnak, amely az ETO 2-1-es sikerével zárult. Érdekesség, hogy a győri zöld-fehérek 2015. május 26-án, azaz 3410 nap után nyertek újra bajnoki mérkőzést a NB1-ben.


OTP Bank Liga NB1, 7. forduló

ETO FC Győr - Paksi FC 2-1 (2-1)

Győr, ETO Park

Vezette: Rúsz Márton (Szalai Balázs, Horváth Róbert)

ETO: Gyurákovics - Bitri, Szépe, Heitor - Albion (Kasa, 87.), Tóth R. Anton (Ouro, 61.), Stefulj (Vianna, 87.) - Szahli (M. Diarra, 62.), Benbuali (Krivokapic, 68.), Gavric

Vezetőedző: Borbély Balázs

Paks: Simon - Ötvös (Lenzsér, 72.), Kinyik, Szabó J. - Osváth, Windecker, Papp K., Mezei (Földi, 78.), Kovács K. (Silye, 46.) - Zimonyi (Böde, 46.), Tóth B. (Balogh B. 63.)

Vezetőedző: Bognár György

Gólszerzők: Benbouali (9. perc és 27. perc) illetve Ötvös (30. perc)


Ennek a győri sikernek köszönhetően már nincsen nyeretlen csapat az idei NB1-ben, bár Borbély Balázs együttese továbbra is a tabella utolsó helyén áll, míg a paksiak visszacsúsztak a 4. helyre.

fotó: Nemzeti Sport