Orosz Pál: ,,Továbbjutás a cél az Európa-Ligában”

Mint arról korábban többször is beszámoltunk, szerdán este megkezdi szereplését a magyar rekordbajnok Ferencváros együttese a labdarúgó Európa-Liga főtáblájának idei kiírásában. Pascal Jansen legénysége a megújult EL-alapszakaszának első mérkőzésén a belga élvonalban szereplő RSC Anderlecht vendége lesz majd Brüsszelben.

fotó: Sportfotók / Szőke Péter

Az Ferencvárosi TC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál az M4 Sportnak adott egy hosszabb interjút, amelyben természetesen szóba jött az EL-főtáblás szereplése is.

„Ha a papírformát nézzük, akkor nem mi vagyunk az esélyesek, hiszen topcsapatok ellen is fogunk játszani, de mi sosem ezt nézzük, hiszen ez alapján a Monaco vagy a Trabzonspor ellen sem minket tekintettek a jobb csapatnak. Nehéz sorozat lesz, és közben itt van a magyar bajnokság is, ráadásul ez a nemzetközi szereplés most januárig tart, de ezt akartuk, hogy hétről hétre megmutassuk magunkat a nemzetközi kupaporondon. Ezért jó, hogy van egy bő keretünk.”

A szakértők szerint az FTC ellenfelei közül a Malmőt leszámítva mindegyik csapat játékoskeretét értékesebbnek tekintik, mint amilyen a magyar csapatnak van. A sportvezető szerint a pályán el lehet tüntetni a klubok közötti különbségeket.

„A nagy számok törvénye alapján a pénz is számít, hiszen ha olyan kvalitású játékosról beszélünk, aki a sokszorosát keresi a mieinknek, akkor az jelent valamit. A pénz meghatározza egy csapat erejét. A pályán el lehet tüntetni a különbségeket a klubok között, amelyek évről évre egyre kisebbek. Erre talán a legjobb példa a négy évvel ezelőtti Juventus elleni idegenbeli BL-csoportmeccsünk, ahol a 92. percig 1-1 volt az állás, majd jött Morata gólja és vereséget szenvedtünk Torinóban. A Juvénál úgy ünnepeltek, mintha megnyerték volna a Bajnokok-Ligáját, amely mindent elmond arról, hogy mekkora erőket mozgósítottak a győzelem érdekében.” 

fotó: Eurosport

Orosz Pál továbbra is úgy gondolja, hogy az Európa-Liga főtáblája az megfelelő szint a Ferencváros számára.

,,Minden szezonnak úgy vágunk neki, hogy meg kell nyerni a bajnokságot, meg kell nyerni a Magyar Kupát, valamint be kell jutni a BL-csoportkörbe. Én azt mondom, hogy a helyünkön vagyunk. A realitás esetünkben az Európa-Liga, de a Konferencia-Liga sem egy rossz sorozat, hiszen ott van a mezőnyben például a Fiorentina. Azért is jó ez a három európai versenysorozat, mert így jobban felfigyelhetnek egyes játékosokra a különböző klubok."

Orosz Pál korábban úgy nyilatkozott, hogy közép-európai élcsapatnak tartja a Ferencvárost, de a térségből a horvát Dinamo Zagreb, a cseh Sparta Praha és a szlovák Slovan Bratislava is a BL-főtábláján szerepel.

„Ez egy ilyen szezon. Szerencsénk sem volt, el is szúrtuk, de ez a realitás. Láthattuk az eredményeket, a Dinamo Zagreb kapott egy kilencest a Bayern Münchentől, míg a Slovan egy ötöst a Celtictól. Ennyit sosem jó kapni, még akkor sem, ha a BL egy elit sorozat, ahol többnyire milliárdos költségvetésű csapatok vannak. A Ferencváros még nem tartozik a klasszikus BL-csapatok közé. Oda lehet jutni, idén is sikerülhetett volna. A célunk most az EL-ben az, hogy jussunk tovább. Ennél konkrétabb terv nincs, ez is bravúr lenne.”

fotó: Sky Sports

A vezérigazgató elmondta, hogy jó lenne a fővárosi klub számára, ha lenne egy olyan edzője, aki állandóságot biztosít.

„Mi is azon vagyunk, hogy minél tovább legyen egy szakember a kispadon és adjon stabilitást, hiszen egy új tréner új rendszert hoz magával. Thomas Doll öt évig, míg Serhiy Rebrov három évig volt edző, amelyek állandónak nevezhető. A nyári edzőcsere nem volt tervezett a részünkről. Ott egyértelműen a pénz mozdította el Dejan Stankovicot. Egészen az utolsó pillanatig nem tudtuk, hogy hova megy, majd bejelentette, hogy a jövőben Szpartak Moszkvát fogja irányítani. Ami pozitívum, hogy így legalább a klub is jól járt, mivel pénzt kaptunk érte és a szakmai stábjáért."

A keret kialakításával kapcsolatban elmondta, hogy vannak olyan pillanatok és helyzetek, amikor egy játékost el kell engedni.

„Tudomásul kell venni, hogy nem az a klub vagyunk, amely csillagászati fizetéseket tud adni. Amikor idejön egy játékos, akkor van egy karrierterve. Nekünk az a célunk, hogy jó csapatunk legyen, de ez egy üzlet is. Ha érkezik egy olyan ajánlat, amely a futballistának és a klubnak is előrelépést jelent, akkor lépni kell. Itt van a Marquinhosnak a példája, aki azért érkezett hozzánk, hogy fejlődhessen, és majd egyszer továbblépjen. A télen is voltak ajánlatai, de akkor abban egyeztünk meg, hogy marad a Ferencvárosnál, amelyet ő tisztában tartott. A nyár folyamán olyan ajánlattal álltak elő, amely a klub és a játékos számára is előnyös volt.”

fotó: Ferencvárosi Torna Club

Orosz Pál ezt követően reagált arra a kritikára, amely arra irányul, hogy a Ferencvárosban kevés magyar labdarúgó szerepel.

„A magyar klublabdarúgást megfelelően kell képviselnünk a nemzetközi sorozatokban. Ha magyarokkal meg tudjuk csinálni, akkor boldogok vagyunk, de ha külföldiekkel, akkor velük kell. Szeretnénk, ha még több magyar lenne a keretben, de ez nem mehet az eredmények rovására. Elfogadom, és én is azt mondom, hogy lehetne több a magyar a keretben, de sikeresek vagyunk, és ameddig azok vagyunk, addig jól csináljuk.” 

Orosz Pál zárásként beszélt a csapat elmúlt időszakban mutatott játékáról is, amely nem túl látványos, de még is eredményre vezetett, hiszen a zöld-fehérek még hibátlanok a bajnokságban, továbbjutottak a MOL Magyar Kupában, valamint ott vannak az Európa-Liga főtábláján is.

„Emlékezzünk arra, hogy amikor érkezett Serhiy Rebrov, akkor az első meccseken füttykoncert volt, aztán megértették és elfogadták az ő stílusát a szurkolóink. Nyilván van egy türelmetlenség, de azt nem tudom elfogadni, amikor 2–1-re nyerünk hazai pályán, - legutóbb a Nyíregyháza ellen - és fütyül a közönségünk. Ha azt várjuk a csapattól, ami az egyik jelmondatunk, hogy küzdeni mindig, feladni soha, akkor mi se adjuk fel a lelátón. Hajtsuk a csapatot végig és majd a végén megbeszéljük, hogy mi történt.”

fotó: M4 Sport

Az RSC Anderlecht - Ferencvárosi TC Európa-Liga mérkőzést szerdán este 21:00-kor kezdődik a brüsszeli Lotto Parkban. Az összecsapást majd az M4 Sport élőben közvetíti.