Az Újpest hátrányból fordítva nyert – Kecskeméti TE – Újpest FC 1-3 (1-1)

Lila-fehér rangadót rendeztek a honi élvonalban a hétvége folyamán, hiszen Kecskemét – Újpest mérkőzéssel folytatódott vasárnap délután a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 6. fordulójának programja. A fővárosi lila-fehér együttes keretében már ott volt a nem olyan régen szerződtetett Fiola Attila, valamint Horváth Krisztofer is, míg a kecskemétiek szerették volna a jó sorozatukat.

fotó: Nemzeti Sport

A mérkőzés első fél órájában egyáltalán nem nagyon forgott veszélyben egyik kapu sem, leginkább a mezőnyben folyt a harc a csapatok között. Kecskeméti részről Zsótér Donát és Lukács Dánielnek volt egy-egy lövése, előbbi kísérletét fogta Piscitelli, utóbbi csúnyán fölé lőtt, míg a túloldalon Ljujic távoli lapos löketét fogta meg Varga Bence.

A 30. percben megszerezte a vezetést a Kecskemét: egy baloldali szögletet követően Katona Levente örzője mellől fejelt az újpesti kapu jobb oldalába. A 22 éves játékosnak ez volt az első gólja az NB1-ben. (1-0)

fotó: Nemzeti Sport

Nem sokáig örülhettek a hazaiak, mivel négy perccel később egyenlített az Újpest: Geiger Bálint remek ütemben passzolta fel a labdát Mucsányi Márknak, aki egy átvételt követően 11 méterről, ballal a jobb alsóba lőtt. A 22 éves támadónak is ez volt az első élvonalbeli gólja. (1-1)

A félidő hajrájához közeledve Pálinkás Gergő passzolt Májer Milánnak, aki jó 30 méterről vette célba a vendégek kapuját, de a lövés nem okozott komoly gondot Piscitellinek.

Az első félidő utolsó lehetősége az újpestiek előtt adódott, Tamás Krisztián adott be balról, majd az érkező Bese Barnabás fejjel veszélyeztetett, de csak az oldalhálót találta el, így 1-1-es döntetlennel mentek a csapatok pihenőre.

fotó: Nemzeti Sport

A második félidőt aktívabban kezdték a fővárosiak, amely helyzetekben is megmutatkozott. Előbb a 48. percben Joao Nunes közeli fejesét ütötte szögletre Varga Bence, majd négy perccel később Mucsányi közeli lövését hárította a kecskeméti kapus. Pár másodperccel később Geiger tette próbára Vargát, de az újpesti középpályás nem tudott túljárni a hálóőr eszén.

A 64. percben egy remek baloldali támadást követően Katona Bálint adott középre, amelyre Pálinkás Gergő remekül érkezett, ám négy méterről mellé fejelt.

Ami az egyik oldalon kimaradt, az bement a túloldalon: a nyáron igazolt Lacoux remek ütemben tálalt Tamáshoz, aki Horváth Krisztoferhez passzolt, majd ő tovább tette a támadást kísérő Brodichoz, a horvát támadó pedig 13-14 méterről, jobbal kilőtte a jobb alsó sarkot, ezzel előnybe került az Újpest. (1-2)

fotó: Nemzeti Sport

A 76. percben már kettővel ment Bartosz Grzelak legénysége: Horváth egy cselt követően remek ütemben ugratta ki Brodicot, és amikor már mindenki azt hitte, hogy a horvát támadó fog lőni, akkor meghúzta a váratlant és passzolt a második hullámban érkező Ljujichoz, aki az üres kapuba passzolt. Gyönyörű támadást láthattunk az Újpesttől! A fővárosiak 30 éves szerb játékosa továbbra is kiváló formában van, hiszen már az 5. gólját szerezte az idei bajnokságban. (1-3)

Négy perccel később a remekül futballozó Brodic megrúghatta volna második gólját is, ám ziccerét lábbal hárította Varga.

A hátralévő időben nem történt semmi különös, így játékvezető rövidesen véget vetett az összecsapának, amelyen kétgólos újpesti siker született.


OTP Bank Liga NB1, 6. forduló

Kecskeméti TE - Újpest FC 1-3 (1-1)

Kecskemét, Szektói Stadion, 4743 néző

Vezette: Erdős József (Georgiou Theodoros, Aradi József)

Kecskemét: Varga B. - Szabó A. (Nagy K., 82.), Belényesi, Katona L. - Májer, Nikitscher, Vágó, Zsótér (Meszhi, 66.), Zeke - Lukács (Katona B., 58.), Pálinkás (Vattay, 82.)

Vezetőedző: Szabó István

Újpest: Piscitelli - Nunes, Duarte, Gergényi - Tamás (Fiola, 85.), Geiger (Onovo, 75.), Tajti (Lacoux, a szünetben), Bese - Mucsányi (Horváth K., 58.), Brodic (Dénes A., 86.), Ljujic

Vezetőedző: Bartosz Grzelak

Gólszerzők: Katona L. (30. perc) illetve Mucsányi (34. perc), Brodic (64. perc), Ljujic (76. perc)


Az Újpest ennek a győzelemnek köszönhetően feljött a tabella 4. helyére, míg a Kecskemét a 9. helyről vonul a válogatott szünetre. Érdekesség, hogy a fővárosi lila-fehérek 2009. október 20-a óta először tudtak tétmérkőzést nyerni a hírös városban, akkor a Magyar Kupában 5-2-re győzték le a KTE-t.