Edwards: az első naptól kezdve erre készültünk

Jadyn Edwards, a Ferencváros BL-meccsének hőse nyilatkozott a Fradi Médiának.

Sikerrel vette az első akadályt a női Bajnokok Ligájában a Ferencváros, a mérkőzés középpontjában pedig Jadyn Edwards állt, az amerikai játékos két gólt szerzett, valamint egy tizenegyest is kihagyott, így nem meglepő, hogy őt kérdezték elsőként a klub sajtósai.

„Az egész csapat jól játszott. Úgy gondolom, védekezésben, természetesen a bekapott gólt leszámítva, jól teljesítettünk. Nagyon sokat készültünk erre a meccsre, lényegében a nyári felkészülési időszak első napjától kezdve ez a mérkőzés lebegett a szemünk előtt, így óriási megkönnyebbülés, hogy sikerült nyerni.”

„A mentális felkészülés fontos tényező volt, a labdás és labda nélküli fázisokban is motiváltak tudtunk maradni, ezt az öltözőben és kint a pályán is láthattuk, azt hiszem, emiatt tudtunk ma nyerni. Ma este elkezdjük kielemezni a Vorskla Poltavát, ugyanis eddig csak a Tallinn elleni meccsre koncentráltunk, lépésről lépésre haladva.”

Kép forrása: fradi.hu