HIVATALOS: Kesztyűs Barna visszatért Kispestre

A Budapest Honvéd megvásárolta Kesztyűs Barna játékjogát a Nyíregyházától, így a 31. születésnapját szerdán ünneplő középpályás 2021 után ismét a Honvédban játszik.

Kesztyűs Barna pályafutásában nem ez az első visszatérés egy korábbi klubjához. A Paksban indult ugyanis pályafutása, ahová később kétszer is visszatért. A tolnaiaktól 2017-ben távozott Nyíregyházára, majd Budaörsre, onnan ismét a Paks következett karrierjében, 2019-ben pedig szerződtette a Honvéd. Első idényében Magyar Kupát nyert az együttessel, az Európa-liga selejtezőiben is szerephez jutott, összesen pedig 44 NB I-es bajnokin játszott. A Honvédtól 2021-ben másodszor igazolt Paksra, majd 2022-ben a Pécs gárdáját erősítette. Egy szezont követően visszatért egy másik állomáshelyére, a Nyíregyházába, ahol rögtön feljutást és bajnoki címet ünnepelhetett. Ebben a szezonban mind a 6 NB I-es bajnokin lehetőséget kapott Tímár Krisztiántól, a hétvégi ferencvárosi bajnokit végig a pályán töltötte. Összesen 111 NB I-es és 116 NB II-es meccsen szerepelt pályafutása során.

kép: Budapest Honvéd

„Gyorsan alakultak a dolgok az átigazolási időszak utolsó napjaiban, de jó érzéssel töltött el, amikor hallottam, hogy szívesen látna a Honvéd. Két esztendőt töltöttem a klubnál, nagyon szerettem itt lenni, a Honvédot és az itt dolgozókat is megszerettem. Emberileg és labdarúgóként is sokat fejlődtem a Kispesten, így nem volt kérdés, örömmel térek vissza. A kupagyőzelem nagyon szép emlék és akkor a bajnokságban is jól szerepeltünk, persze mondhatnám, hogy jó lenne újra hasonlót átélni, de most az a fontos, hogy legyen stabil csapatunk és folyamatosan lépjünk előre. A cél az, hogy minél többet játsszak és legyek a csapat segítségére, aki ismer, tudja, hogy nálam nem az egyéni célok számítanak, hanem az, hogy együtt eredményesek legyünk. Rutinos játékosnak számítok, ezért a fiatalokat is kell segítenem, olyan embernek tartom magam, aki mindenkivel megtalálja a közös hangot és szeretnék átadni nekik egy-két dolgot, amit én már átéltem és ami segítheti őket. Az előző szezonban az NB II-ben szerepeltem, mostanáig a Nyíregyháza mind a hat NB I-es bajnokiján játszottam, de abszolút nem úgy tekintek erre az átigazolásra, hogy az első osztályból a másodikba szerződöm, sokkal inkább az van bennem, hogy a Honvéd elindult egy új úton, aminek szeretnék a részese lenni. Jó szájízzel tértem vissza, pozitív érzések vannak bennem, motivált vagyok, várom a közös munkát!“- nyilatkozta Kesztyűs Barna a Honvéd oldalának.

kép: Budapest Honvéd