Terestyényi a Bayern ellen mutakozott be, Csiszár gólpasszig jutott – légióskörkép

Megkezdődtek a női Serie A és a Bundesliga küzdelmei és a belga bajnokságban is volt magyar érdekeltség.

Serie A Femminile

A hétvégén induló Serie A-ban az Inter Csiszár Henriettával soraiban 5-0-ás sikert aratott a Sampdoria ellen. A magyar válogatott csapatkapitánya a milánói együttesben karján tudhatta a kapitányi szalagot, valamint a mérkőzés 82. percben kiosztott egy gólpasszt Elisa Pollinak. Az összefoglaló ide kattintva tekinthető meg, Csiszár asszisztja három perc után következik. Az ugyancsak az Interben futballozó Fördős Beatrix továbbra is térdsérüléséből lábadozik.

Frauen Bundesliga

Már a nyitómeccsen volt magyar érdekeltség, a címvédő Bayern München ellenfele ugyanis a friss feljutó Turbine Potsdam volt, amelynek kapuját Terestyényi Anna védte. A magyar hálóőr három védést mutatott be, csapata azonban így is 2-0-ás vereséget szenvedett.

Szombaton a Turányi Lillával a védelemben felálló Bayer Leverkusen is megkezdte a szezont és egy gólgazdag meccsen 3-2-re nyert, Turányi 90 percet kapott.

Vasárnapra is jutott magyar játékos a Bundesligában, Zeller Dóra a 69. percben állt be a Köln 2-1-es veresége során.

Hétfőn pedig magyarokkal tűzdelt thrillert rendeztek, a Wolfsburg fogadta a Werder Brement, meglepetésre pedig 3-3 lett a végeredmény. A vendégeknél a mérkőzést végigjátszotta Námeth Hanna, Pápai Emőke pedig a 75. percben szállt be, egy piros lap miatt azonban a 93. minutumban lecserélték, hogy bebiztosítják az egy pontot. A Wolfsburgnál Papp Luca nem kapott lehetőséget.

Bundesliga 2.

Nagy Virág a Meppen színeiben 84 percet játszott, csapata pedig 2-1-re nyert az Ingolstadt ellen.

Svájci Super League

Az FC Zürich 0-0-ás döntetlent játszott a hétvégén, ahol Szabó Viktória 90, Csányi Diána 68 percet játszott.

Belga Super League

Pusztai Sára csereként mutakozott be hivatalos meccsen az OH Leuven csapatában, a magyar középpályás szűk fél órát töltött a pályán.