NB3 Dél-Keleti csoport, esélylatolgatás – 2024/2025. 6. forduló

2024.09.01. (vasárnap) 11:00 óra

KECSKEMÉTI TE II. - ESMTK

Most, hogy lement az első öt forduló, kicsit kezdenek körvonalazódni az erőviszonyok. Úgy tűnik a Kecskemét II. ebben a szezonban is az alsóházban fog küzdeni, míg az ESMTK várhatóan a dobogós helyezésekért lesz harcban. Fontos pontokat hagyott Martfűn a Kecskemét, ami még hiányozhat majd a későbbiekben. A pesterzsébetiek sikeresen behúzták a fővárosi derbit a Pénzügyőr ellen. A mostani találkozón a liláknak a kispestiek elleni formából kellene átmenteni valamit, hogy pontot tudjanak szerezni. Az ESMTK eddig egyszer lépett pályára vendégként akkor fontos győzelmet aratott Hódmezővásárhelyen. A bajnokság jelenlegi szakaszában a vendég együttes tűnik összeszedettebbnek, ők a mérkőzés esélyesei. Persze a labda Kecskeméten is gömbölyű... Tipp: 1-2


2024.09.01. (vasárnap) 16:00 óra

SZEGEDI VSE-G-FALC KFT - CSEPEL SC

Újonc rangadó. Nem panaszkodhatnak egyik csapat hívei sem az eddigi szereplésre. Még úgy sem, hogy a Szeged rangadót vesztett legutóbb a Tiszakécske ellen. Újoncok lévén, elsődleges cél mindkét tábornál a biztos bentmaradás lehet. Az eddigiek alapján ez mindkét gárdának sikerülhet, persze messze még a szezon vége, de az a napnál is világosabb, hogy minden megszerzett pontnak még óriási jelentősége lehet. A Szeged eddig 50%-os hazai pályán, míg a Csepel vendégként az eddigi két fellépésén egy pontot tudott szerezni. Tipp: 1-1


METON-FC DABAS SE - GYULAI TERMÁL FC

Talán egy inkább vágyott mint remélt pontot sikerült hozni a BKV otthonából a Dabasnak. Ezzel akár kezdetét is vehetné egy felfelé ívelő időszak, de ehhez a mostani ellenfélnek is lesz pár szava és lehet, hogy gólja is... A Gyula fontos rangadót bukott hétközben, de ettől még korai lenne őket leírni, annál is inkább mivel idegenben még veretlenek. Nehéz megítélni az esélyeket. Vajon csak fellángolás volt-e a fővárosi pontszerzés, vagy állandósulhat egy javuló forma Dabason és vajon csak egy kisiklás volt-e a gyulaiak hazai veresége? Tipp: 2-2


MONOR SE - BUDAPEST HONVÉD-MFA II.

Pazar formában az immár listavezető Monor! Fontos rangadót nyertek Gyulán és egyelőre úgy tűnik semmi sem állíthatja meg őket. Papíron a Honvéd II. ellen is ők a mérkőzés esélyesei. A Honvéd javított az eddigi vártnál gyengébb szereplésén, ám most komoly feladat vár rájuk. A Monor eddig hazai pályán nem vesztett pontot, a Honvéd vendégként pedig nem szerzett! Hozzáteszem még nagyon az elején vagyunk. A papírforma a hazaiak sikerét ígéri... Tipp: 3-1


MARTFŰI LSE – TISZAFÖLDVÁR SE

Jól kezdte a bajnokságot a martfűi alakulat. Most egy amolyan kötelező győzelem jellegű mérkőzés következik és ennek esélyese is a Martfű. A Tiszaföldvárnak úgy tűnik lehetnek még gondjai a bentmaradásért vívott harcban. Mindenképpen valahol kell szerezni bravúr pontokat is. Még mindig viszonylag sok gólt kapnak, így aztán bőven van még munka náluk. Nem lehetetlen most a pontszerzés, de a martfűiek az esélyesebbek. Tipp: 2-0


PÉNZÜGYŐR SE - SZOLNOKI MÁV FC

Felemásan szerepel a Pénzügyőr, amely hazai pályán még nem tudott pontot szerezni. Most azt a Szolnokot fogadja, amely meglepetésre csak az elmúlt fordulóban szerezte meg első pontját. Kevés szerzett gól jellemzi eddig mindkét gárdát, de a védelem úgy tűnik Szolnokon a gyengébb. Hozzáteszem a Pénzügyőrnél sem a legerősebb. Döntetlen érződik ki a találkozóból leginkább... Tipp: 1-1


HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC - VASAS FC II.

Talán kevesen gondoltuk, de a vásárhelyiek öt forduló elteltével is nyeretlenek még. Most azt a Vasas tarcsit látják vendégül, amely eddigi mindhárom idegenbeli mérkőzését elvesztette. Nagy lehetőség tehát a hazaiak előtt. Persze a Vasas idegenbeli gyengélkedése sem tart örökké. Nehéz megjósolni a találkozó végkimenetelét. Tud-e nyerni végre a Vásárhely, vagy magára talál a Vasas, vagy egy jó kis döntetlen? Teljesen háromesélyes a derby. Tipp: 2-2


2024.09.01. (vasárnap) 17:00 óra

TISZAKÉCSKEI LC - BKV ELŐRE

Szépen magára talált a kécskei alakulat, amely a bajnokság egyik esélyese. Most a Monorral és az ESMTK-val kell tartani a lépést, hiszen akár e három csapat lehet ott az elején a végelszámolásnál is. Immár szépen jönnek az eredmények és a Monorral karöltve a Tiszakécske szerezte az eddigi legtöbb gólt a mezőnyben. Kissé érthetetlen a BKV pontvesztése a Dabas ellen, bár tudjuk számukra a hazai pálya nem mindig előny... Most idegenben kellene javítani, de a Tiszakécske az igen kemény dió... Tipp: 4-2