Kazincbarcikán szenvedte el első vereségét a Gyirmót

A Kolorcity Kazincbarcika a forduló előtt még veretlen Gyirmótot fogadta.

Mindkét csapatnak voltak lehetőségei a találkozó első felében, a 29. percben azonban büntetőhöz jutott a Gyirmót, miután Madarászt buktatták a tizenhatoson belül. A sértett középre lőtte a büntetőt, ezzel megszerezve a vezetést csapatának (0-1). A hazaiaknál Herjeczki lövése jelentette a félidő legnagyobb helyzetét, de Hársfalvi hárított.

A második játékrész egy gyirmóti megingással indult, de Pintér hibázott a nagy helyzetben, majd a folytatásban is több helyzetig eljutott a borsodi gárda. A Gyirmót Horváth Rajmund lövése nyomán duplázhatta volna meg előnyét, de Fadgyas nagyot védett. A gyirmóti támadósor legaktívabb tagja Horváth maradt a második félidőben, hiszen Ugrai elé remek labdát tálalt, de a vendég támadó nem tudott rendesen lőni, majd a következő Horváth-helyzet az oldalhálóban kötött ki. Horváth ezután a bal oldalon tűnt fel, de ismét csak oldalhálót lőtt. A 66. perctől pedig jött a fordulat: második sárgával Katona Máté a kiállítás sorsára jutott, emberelőnyét pedig a megítélt szabadrúgás nyomán kamatoztatta a Kazincbarcika: Varga József csúsztatott a kapuba, így zsinórban második meccsén volt eredményes (1-1).

kép: Kolorcity Kazincbarcika SC

A KBSC óriásit harcolt a 3 pontért, Hársfalvinak és a kapufának is mentenie kellett. A dráma nem maradt el, a második félidőben több helyzetig is eljutó Süttőt buktatták a tizenhatoson belül, a megítélt tizenegyest pedig Bódi Ádám váltotta gólra a 90+3. percben, ezzel fordított a Kazincbarcika és először nyert hazai pályán a szezonban.

Kazincbarcika 2-1 Gyirmót (Varga J. 67', Bódi 90+3', ill.: Madarász 29')

Kazincbarcika: Fadgyas – Polgár K., Debreceni Á., Demeter (Süttő, 79.) – Csatári (Ternován, 61.), Lucas, Varga J. – Herjeczki (Katona I., 61.), Szabó M. (Ádám F., 79.), Bódi Á. – Pethő B. (Pintér Á., 21.). Vezetőedző: Erős Gábor

Gyirmót: Hársfalvi – Szegi, Hudák D., Hajdú Á., Helembai – Katona M., Hudák M. (Lányi B., 70.), Madarász M. (Kovács D., 61.) – Horváth R. (Kiss N., 70.), Piscsur (Adamcsek, 83.), Ugrai (Miknyóczki, 70.). Vezetőedző: Tamási Zsolt