Az FTC gól nélküli döntetlent ért el bosnyák ellenfelével szemben – Ferencvárosi TC – FK Borac Banja Luka 0-0

Csütörtök este az Európa-Liga selejtező rájátszásában volt érdekelt a magyar rekordbajnok Ferencváros együttese. A fővárosi zöld-fehér csapat a párharc első mérkőzésén a bosnyák bajnok Borac Banja Lukát látta vendégül a Groupama Arénában. A találkozóra valamivel több mint 13 ezer néző váltott jegyet, de érkeztek szép számmal Bosznia-Hercegovinából is szurkolók Budapestre.

fotó: Sportfotók / Szőke Péter

Az első játékrész első fele nem hozott komoly lehetőséget egyik kapu előtt sem, a Fradi birtokolta többet a labdát, valamint irányította a játékot, míg a vendégek stabil védekezésből próbáltak kontratámadásokat vezetni.

A mérkőzés első helyzete a 26. percben érkezett a Ferencváros részéről, egy kis szögletet követően Abu Fani adott középre, majd az előrehúzódó Knoester örzője szorításában fejelt kapura, amelyet bravúrosan szögletre paskolt Manojlovic. Hét perccel később Rommens adott be jobbról, a középen érkező Varga Barnabás fejjel próbált veszélyeztetni, ám a 10 méterről leadott kísérlete jócskán elkerülte a bosnyák kaput.

A 44. percben jött az első lehetőség a Banja Luka csapatától, Savic élesen adott középre egy labdát, amelyet Dibusz Dénes látványos mozdulattal fogott meg. A visszajátszásokból látható volt, hogy játékszer erősen a jobb felső sarok irányába tartott.

Az első félidő utolsó másodperceiben Abu Fani felpassza után Varga Barnabás lőtt fordulásból kapura, de a rövid sarokra tartó próbálkozást védte Manojlovic.

A skót játékvezető nem sokkal később véget vetett a játékrésznek, amelyben nem született gól.

fotó: Sportfotók / Szőke Péter

A második félidőben is dominált a Ferencváros, míg a piros-kék mezes vendégek sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a stabil és zárt védekezésre.

Az 55. percben Ben Romdhane 17 méterről vette célba a bal alsót, ám Manojlovic leért és oldalra ütötte a labdát. Bő tíz perc elteltével Traoré emelését vette mellre Zachariassen, amelyet fordulásból, kapásból lőni is tudott, de a labda kevéssel a jobb alsó mellett ment el.

Ahogy telt az idő, úgy lett egyre pontatlanabb, küszködősebb a Fradi játéka, amelyet többször is füttyszóval és elégedetlen bekiabálásokkal jutalmazott a Groupama Aréna közönsége.

A hosszabbítás első percében a nem rég leigazolt Misidjan lőtt 23 méterről, ám nem találta el a kaput. Kettő perccel később Maiga beadása után Kady Borges fejelt, ám Manojlovic újabb bravúrt mutatott be.

Pár másodperccel Kady fejese után véget ért a párharc első felvonása, amelyen gól nélküli döntetlent játszott a Ferencváros együttese a hősiesen és jól védekező Borac Banja Luka ellen.


Európa-Liga selejtező, rájátszás, első mérkőzés

Ferencvárosi TC - FK Borac Banja Luka (bosnyák) 0-0

Budapest, Groupama Aréna, 13 167 néző

Vezette: Nick Walsh (skót)

Ferencváros: Dibusz – Makreckis, Cissé, Knoester, Ramírez (Civic, 69.) – Abu Fani (Maiga, 59.), Rommens, Zachariassen (Kady, 82.) – Ben Romdhane (Misidjan, 59.), Varga B. (Pesic, 59.), Traoré

Vezetőedző: Pascal Jansen

Borac Banja Luka: Manojlovic – Kvrzic, Meijers, Carolina, Vukcevic – Skorup, Grahovac – Kulasin (Hrelja, 78.), Savic, Sreckovic (Cavic, 62.) – Lukic (Hasukic, 78.)

Vezetőedző: Mladen Zizovic


A Ferencváros ugyan dominálta a mérkőzést, de a támadójátékuk messze elmaradt az elvárttól, így Pascal Jansen tanítványai nem tudtak előnyt szerezni a bosznia visszavágóra, amely várhatóan nagyon nehéz lesz, hiszen teltház várható majd Banja Lukában, ahol a fanatikus szurkolók fogják támogatni a csapatukat, ám ettől függetlenül továbbra is a Fradi számít az esélyesnek.