A cseh 5. helyezett vár a Paksra: röviden a Mladá Boleslav csapatáról

Csütörtökön 18 órakor a cseh Mladá Boleslav ellen mérkőzik meg a Paksi FC a Konferencia-liga rájátszásában.

Történelem

Noha egy 122 éves klubról van szó, mindössze 2004 óta szerepelnek a cseh első osztályban, de azóta sem estek ki, így egy kicsit hasonló szituációban vannak, mint a Paks, a tolnaiak ugyanis 2006-os feljutásuk óta masszívan tagjai a magyar NB I-nek.

kép: Sportskeeda

Rögtön a 2005-06-os idényben klubtörténelmet írtak, hiszen ezüstérmet szereztek, így a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhattak. A norvég Valerengát rögtön ki is ejtették, majd a Galatasaray vetett véget a BL-álmoknak. Az UEFA-kupában ezt követően kiejtették az Olympique Marseillet, így csoportkörös lettek, ahol két döntetlen és két vereség volt a mérlegük, többek közt a PSG-vel is leikszeltek. 2007-ben az olasz Palermo kiejtésével jutottak ismét be az UEFA-kupába, ahol a Fiorentina és a Villarreal ellen is szoros meccsen, 2-1-el maradtak alul. Azóta csak az Európa-liga selejtezőjében szerepeltek, összesen 7 szezonban, de a 3. selejtezőkörnél tovább nem jutottak, a legnagyobb név, akikkel találkoztak, az a Lyon volt, amely 6-2-es összesítéssel ejtette ki őket.

A Mladá Boleslav 5. lett a cseh élvonalban tavaly, ami Konferencia-liga selejtezőt ért, így 2019 után tértek vissza ismét a nemzetközi kupaporondra. Igaz, a playoffkört nagyon rosszul zárták a cseh élcsapatok ellen: a Plzentől 3-0-ra, a Slaviától 4-0-ra, a Spartától 5-0-ra kaptak ki.

Az idei szezon

A Mladá Boleslav a második selejtezőkörben kapcsolódott be a küzdelmekbe, ahol a litván Transinsvest volt az ellenfél és 3-0-s összesítéssel tovább is jutottak.

  • Mladá Boleslav 2-0 Transinvest (gól: Ladra, Kusej)
  • Transinvest 0-1 Mladá Boleslav ( gól: Vojta)

A második körben az izraeli Hapoel Beer Sheva várt a csehekre és a hazai 1-1 után 2-0-s hátrányba kerültek idegenben, de fordítottak és 4-2-re nyertek.

  • Mladá Boleslav 1-1 Hapoel Beer Sheva (gól: Vydra)
  • Hapoel Beer Sheva 2-4 Mladá Boleslav (gól: Ladra, Kalik, Ladra, Kusej)

A cseh pontvadászatban jelenleg 10. helyen állnak a kék fehérek 2 győzelemmel és 3 vereséggel. A Slovackót 3-0-ra, a Ceske Budejovicét 4-0-ra verték, de kikaptak a Sigma Olomuc (2-3), a Hradec Kralovec (1-2) és a Jablonec (0-2) ellen is).

Keret és edző

Javarészt csehekre épül a Mladá kerete, mindössze 1 szlovák, 1 nigériai és 1 zambiai légiósuk van. Vasil Kusej és Tomas Ladra pedig 5 gólt termelt összesen a KL-ben, így várhatóan mindketten ott lesznek a támadószekcióban. Vasil Kusej egyben a legértékesebb játékosuk.

A vezetőedző nem mást, mint a korábban a cseh U19-es válogatottnál, a Ruzomberoknál és a Slovan Liberecnél is dolgozó cseh David Holoubek, aki február óta irányítja a csapatot, eddig 26 meccsen 11 győzelem, 6 döntetlen és 9 vereség a mérlege.

A Mladá Boleslav-Paks mérkőzés odavágóját 18 órakor rendezik augusztus 22-én, a visszavágóra 1 hét múlva kerül sor Pakson.

kép: sport.cz