Merkantil Bank Liga NB2 beharangozó, 2024/2025 4. forduló



A nevem Tóth Kristóf, 20 éves vagyok és jelenleg a HUNFOCI oldalánál újságíróként és szerkesztőként dolgozom. A középiskolai tanulmányaimat tavaly nyáron fejeztem be Nyíregyházán. Az életem részévé vált a labdarúgás és gyakorlatilag nem is tudnám elképzelni a futball nélkül a mindennapjaimat. Néhány évvel ezelőtt én is futballoztam és kipróbáltam magam magasabb szinten is az ifjúsági bajnokságokban. Rendszeresen járok NB1-es, NB2-es, NB3-as és megyei I. osztályú mérkőzésekre. Az idei szezonban is engem kértek fel, hogy a Merkantil Bank Liga beharangozóit, készítsem el. Elmondom a véleményem a mérkőzésekkel kapcsolatban és a végén megtippelem a lehetséges végeredményeket is.


2024. 08. 18. (vasárnap) 17:30

Budafoki MTE (7.) – Kolorcity Kazincbarcika SC (13.)

Vegyes eredményeket produkált az első három fordulóban a Budafok együttese, legutóbb is nagyon közel álltak egy újabb bravúrhoz a Vasas ellen, de az utolsó pillanatokban kicsúszott a kezükből a mérkőzés. Hazai pályán esélyesként lépnek pályára egy nagyon átalakult Kazincbarcika ellen. A borsodi gárda eddig még csak 1 szerzett ponttal szerénykedik a tabella hátső felében. Erős Gábor tanítványainak még kicsit szoknia kell egymást és az új játékrendszert, de ehhez még kell egy-két forduló, de addig gyűjtögetniük kell a pontokat. Ami esetleg a malmukra hajthatja majd a vizet, hogy Erős Gábor elég jól ismeri a BMTE csapatát, hiszen korábban náluk dolgozott. Szerintem fővárosi siker fog születni ezen az összecsapáson. Tipp: 2-1


Szentlőrinc SE (1.) – Aqvital FC Csákvár (9.)

Nem nagyon emlékszem olyanra, hogy mikor kezdett ilyen jól egy újonc csapat a másodosztályban, mint a baranyai gárda. A Szentlőrinc sokak meglepetésére eddig mindhárom bajnokiját megnyerte, ráadásul helyenként látványos támadójátékkal párosítva. Tóth-Gábor Kristóf személyében szentlőrinci labdarúgó vezeti az NB2 góllövőlistáját. Nem lennék meglepődve, ha a Csákvár kapuját is bevenné a 22 éves támadó. A csákváriak két egygólos vereséget szenvedtek a legutóbbi két fordulóban, így ott tanyáznak a tabella középső felében. Vélhetően nekik elegendő lenne most az egy pont megszerzése is. Szerintem Waltner Róbert tanítványai jönnek győztesen ebből a párharcból. Tipp: 2-1


2024. 08. 18. (vasárnap) 19:00

Kisvárda Master Good FC (11.) – HR-RENT Kozármisleny (6.)

Tatabányán szerezte meg első pontjait a Kisvárda együttese, akik ezzel elmozdultak a veszélyzónából, de ettől még nem oldódott meg minden problémájuk, mivel a mutatott játékuk még messze elmarad attól, amelyet sokan elvárnak. Hazai pályán esélyesként lépnek pályára ezúttal is, bár nem lesz egyszerű dolguk. Eddgi még veretlen az idei NB2-es szezonban a Kozármisleny együttese, akik a legutóbbi fordulóban nagy meglepetésre legyőzték a nagyon jó erőkből álló Budapest Honvédot. Pinezits Máté és csapata vélhetően nem felemelt kézzel megy majd Kisvárdára, ahol már a pontszerzés is komoly dolog lenne a részükről. Szerintem a szabolcsiak otthon fogják tartani a három pontot. Tipp: 2-1


Budapest Honvéd FC (8.) – FC Ajka (16.)

Mindenfajta eredmény jutott eddig a Honvéd számára az első három fordulóban, legutóbb nagy szerencsétlenségükre vereséget szenvedtek Kozármislenyben. A héten tulajdonosváltás történt a klubnál, valamint Csertői Aurél vezetőedző is távozott a klubtól. Talán megindulhatnak felfelé a kispestiek, de erre majd az elkövetkezendő időszak fog megfelelő választ adni. Az Ajka csapata rúgott gól és szerzett pont nélkül áll eddig az NB2-es tabella utolsó helyén. Nem lepődnék meg azon sem, ha rövidesen ott is edzőváltást eszközölnének a vezetők, mivel eddig nem sok mindent láthattunk a Veszprém vármegyei gárdától. Egyértelműen fővárosi sikert várok ettől a találkozótól. Tipp: 2-0


Szeged-Csanád Grosics Akadémia (12.) – Soroksár SC (14.)

Nem kezdte valami fényesen az idei szezont a Szeged csapata, mivel három fordulót követően csak kettő pont áll Michael Borisék neve mellett. Az első győzelem még várhat magára, de szerintem nem túl sokáig lesz így, pláne akkor, ha komoly célokért szeretnének küzdeni a szezon folyamán. A Soroksár eddig 1 pontot szerzett a bajnokságban, ráadásul eddig nem látok túl sok elképelést a játékukban. Nem tudni, hogy mi a tervük erre a szezonra, de nagyon hamar gyarapítani kell a pontszámaikat, ha nem szeretnének bajba kerülni. Szerintem pontosztozkodás lesz ezen a meccsen. Tipp: 1-1


Békéscsaba 1912 Előre (5.) – Mezőkövesd Zsóry FC (15.)

Két ellentétes formában lévő csapat találkozik egymással a Korház utcában. A Békéscsaba újonc létére eddig 5 pontot gyűjtött össze, amely komoly bizakodásra adhat okot a bajnokság hátralévő fordulóira. Csató Sándorék otthon is győzni szeretnének, hogy tovább folytathassák a remek sorozatukat. A Mezőkövesd nagyon leépítette magát a tavalyi szezonhoz képest, ráadásul eddig kiesőhelyen állnak NB2-ben. Elhiszem, hogy egy teljesen átalakult kerettel vágtak neki ennek az idénynek, de láthatóan keveset mutattak meg magukból, pedig abban a csapatban van potenciál. Sürgősen pontot kell szerezniük, ha nem akarnak komoly bajba kerülni. Nehéz mit mondani, de szerintem döntetlel fog születni. Tipp: 1-1


Gyirmót FC Győr (2.) – BVSC-Zugló (4.)

A sárga-kék győri együttes jól kezdte az idei bajnokságot, hiszen eddig még nem találtak legyőzőre három forduló elteltével. Hazai pályán komoly esélyesként lépnek pályára ezúttal is. A fővárosi vasutas klub meglepően jól rajtolt, hiszen három meccsen 2 győzelem és 1 döntetlen a mérlegük, ráadásul még gólt sem kaptak Csábi József tanítványai, amely nagyban köszönhető a csapat stabil védekezésének. Vélhetően szeretnének jó eredményt elérni a Rába-partján is, de ahhoz az elmúlt fordulók stabil és jó játéka is kelleni fog majd. Ettől függetlenül a gyirmótiak a meccs esélyesei és szerintem megnyerik majd ezt az összecsapást. Tipp: 2-1


2024. 08. 19. (hétfő) 20:00

M4 Sport

Vasas FC (3.) – Opus Tigáz Tatabánya (10.)

A Vasas elég jól kezdett, ám az elmúlt két forduló szenvedősre sikerült, igaz, Budafokon nyerni tudtak Gera Zoltán tanítványai, így továbbra is ott vannak az élmezőnyben. A Fáy utcában szeretnék megszerezni az első győzelmüket, de ahhoz megfelelően kell kihasználniuk a helyzeteiket. A Tatabánya két fájó vereséget szenvedett el az elmúlt két fordulóban, pedig a játékukra abszolút nem lehetett panasz, sőt, sokszor látványos és tetszetős volt, amit Gyürki Gergelyék a pályára vittek. Most sem fognak egyszerű meccset játszani, de bizakodásra adhat okot az eddig mutatott játékuk, talán pontot szerezhetnek. Ettől függetlenül angyalföldi sikert várok. Tipp: 2-0