HIVATALOS: Ivan Milicevic Fehérváron folytatja a pályafutását

Az OTP Bank Liga NB1-ben szereplő Fehérvár FC a hivatalos oldalán tudatta, hogy szerződtették a görög első osztályú AE Kifisias játékosát, Ivan Milicevicet. A 26 éves horvát-bosnyák balhátvédet átigazolási díj nélkül szerezték meg a fehérváriak, mivel a játékos július 1-től szabadon igazolható volt. Egybehangzó sajtóhírek szerint 2026 nyaráig írt alá a piros-kék csapathoz.

fotó: Fehérvár FC

,,Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen nagy múltú klubhoz igazolhattam, amelynek kiváló szurkolótábora van. A célom, hogy egyénileg előrelépjek a következő szezonban, amivel a csapatot is segíteni tudom majd. Az a célunk, hogy minél jobb helyezést érjünk el a bajnokságban, valamint a nemzetközi kupában is szeretnénk a lehető legtovább jutni. Az érkezésem előtt beszélgettem Lirim Kastratival, akivel a Lokomotiva Zagrebnél voltunk csapattársak, és ő is azt mondta, hogy minden adott a klubnál a sikeres szerepléshez és remek csapathoz érkezem. A szurkolóknak megígérhetem, hogy mindig küzdeni fogok a lefújásig, olyan balhátvéd vagyok, aki fel-le zakatol a pályán a mérkőzéseken.”nyilatkozta a szerződés aláírása után Ivan Milicevic.

Ivan Milicevic 1998. július 17-én született Splitben. Az NK Siroki Brijeg együttesében mutatkozott be a felnőttek között a bosnyák élvonalban, majd 2017-ben a horvát másodosztályba, az NK Dugopoljéhez kölcsönbe. Ezt követően a horvát élvonalbeli Lokomotiva Zagrebhez igazolt, majd kölcsönben az NK Varasdint erősítette.

Ezt követően az NK Dubravához, majd újra a Lokomotiva Zagrebhez vezetett az útja. A 2020/2021-es szezont kölcsönben a Zeljeznicarban töltötte, majd 2021 nyarán visszatért a Lokomotiva Zagrebhez. Innen Görögországba vezetett az útja, a 2023/2024-as szezon tavaszi idényében az AE Kifisias játékosa volt. Pályafutása során a horvát élvonalban 85 mérkőzésen 2 gólig és 14 gólpasszig jutott, a bosnyák első osztályban 27 meccsen 2 gólt szerzett és 2 gólpasszt adott, a görög élvonalban pedig 9 találkozón 1 gólt lőtt. A bosnyák U21-es válogatottban háromszor, az U19-esben ötször lépett pályára.

fotó: Fehérvár FC

A székesfehérvári klub rövid időn belül a második sikeres transzferét hajtotta végre, hiszen nem olyan régen kölcsönvették a korábbi NB1-es gólkirályt, az NB2-ben szereplő Vasas FC 30 éves támadóját, Holender Filipet.