A Puskás otthon tartotta a három pontot – Puskás Akadémia FC – Zalaegerszegi TE 2-1 (1-0)

Puskás Akadémia – Zalaegerszeg mérkőzéssel zárult vasárnap este a labdarúgó OTP Bank Liga NB1 2. fordulója. A felcsútiak győzelemmel kezdték a szezont, valamint játék nélkül jutottak tovább a Konferencia-Ligában, míg a zalaiak egy hazai vereség után szerettek volna javítani a Pancho Arénában.

fotó: Nemzeti Sport

A Puskás jól kezdte a találkozót, hiszen már az 5. percben vezetést szereztek: egy jobbról érkező szögletnél a vendég védők egyszerűen elfeledkeztek Jakub Plsekről, aki 10-11 méterről, senkitől sem zavartatva fejelt a kapuba. (1-0)

A folytatásban is Hornyák Zsolt legénysége irányította a találkozót, ám a gól után inkább a mezőnyben folyt a nagy csata. A 32. percben egy baloldali támadás végén a finn Soisalo is betalált a zalaiak hálójába, ám a VAR-szoba lest látott, így maradt az egygólos Puskás vezetés. 

Az első félidő hajrájában jött az első ZTE lehetőség, Dénes Csanád lőtt alig-alig a kapu fölé, az eredmény már nem változott a szünetig.

fotó: Nemzeti Sport

A fordulás után a ZTE előtt aódott az első helyzet, Mim Gergely távoli próbálkozásánál Pécsi Ármin nagyot védett a jobb saroknál.

A 66. percben egyenlítettek a zalaiak: Szendrei Norbert, Croizet, Kiss Bence és Sajbán Máté volt a labda útja, utóbbi játékos 15-ről kilőtte a jobb alsót. (1-1)

A 81. percig kellett várni az újabb lehetőségre, Favorov kapott labdát a pálya jobb oldalán, majd kapura lőtt, de alig tévedett pár centit. Négy perc múlva Nagy Zsolt beadását Puljic fejelte kapura, de a középre tartó labdát simán fogta Gundel-Takács Bence.

A csattanó itt is végén jött, hiszen a rendes játékidő utolsó percében újra vezetett a Puskás: egy jobbról érkező beadást Nagy Zsolt fejelt a zalaiak kapujába. (2-1)

fotó: Puskás Akadémia FC

Ez a gól eldöntötte a mérkőzést, amelyet nem sokkal később lefújt a játékvezető, a Puskás továbbra is 100%-os a bajnokságban.


OTP Bank Liga NB1 2. forduló

Puskás Akadémia FC -Zalaegerszegi TE 2-1 (1-0)

Felcsút, Pancho Aréna, 1321 néző

Vezette: Dr. Csonka Bence (Vígh-Tarsonyi Gergő, Berényi Ákos)

Puskás: Pécsi - Maceiras, Golla, Stronati, Ormonde-Ottewill (Komáromi, 53.) - Szolnoki (Favorov, 71.), Plsek - Nissila (Vékony, 92.), Soisalo (Levi, 53.), Nagy Zs. - Colley (Puljic, 71.)

Vezetőedző: Hornyák Zsolt

ZTE: Gundel-Takács - Szendrei, Várkonyi, Safronov, Medgyes - Sajbán, Sankovic, Kiss B. - Dénes (Vogyicska, 76.), Mim, Németh (Croizet, 54.)

Vezetőedző: Márton Gábor

Gólszerzők: Plsek (5. perc), Nagy Zs. (90. perc) illetve Sajbán (66. perc)


A Puskás egy hosszú utazás vár a héten, hiszen a hét közepén Örményországban lesz jelenése Hornyák Zsoltéknak a Konferencia-Liga selejtezőjében, míg a zalaiak mindkét eddig bajnokijukat elveszítették, és majd a Paks ellen javíthatnak a következő fordulóban.