Beharangozó: Észak-Nyugati csoport 2. forduló

Na, ugye? Megmondtam, hogy nem tudok tippelni. Az első fordulóban mindössze két mérkőzés kimenetelét sikerült eltalálnom, úgyhogy továbbra se tőlem kérjenek fogadási tippeket.

Az Észak-Nyugati csoport második fordulójában Érden, Felcsúton , Újpesten és Budaörsön is rangadófélének minősíthető meccsek lesznek, nem beszélve a Győr és a Sopron közti presztízscsatáról. Néhány fordulónak el kell még telnie, hogy valamennyire tisztuljon a kép és lássuk, hogy mely csapatokat várhatjuk a mezőny elejére, a középmezőnybe, illetve az őszi alsóházba. Jó szurkolást mindenkinek!

Nb 3, Észak-Nyugati csoport, 2. forduló

Érdi VSE – Dorogi FC

Az érdieknek a hazai mérkőzéseikben bízniuk kell, az otthoni pontok megalapozhatják a szezont és a zöld-fehérek biztosan javítani szeretnének az első fordulós vereség után. Persze ehhez a Dorognak is lesz egy-két szava. Küzdelmes mérkőzésre számítok. Tipp: 1-1

Puskás Akadémia II – Gyirmót FC Győr II

A két második csapat mérkőzésén a hazai pálya jelentheti az előnyt, de nem lesz könnyű dolga a PAFC-nak. Tipp: 2-1

Credobus Mosonmagyaróvár – Komárom VSE

Az óváriakat erősebbnek vélem, így hazai környezetben győzelmet várok tőlük. A Komárom nem fogja feladni, de még várniuk kell az első győzelmükre. Tipp: 2-0

ETO Akadémia – FC Sopron

Az első fordulóban mindét csapat hazai pályán játszott döntetlent. Szomszédvárak csatájáról van szó, presztízsmeccs, így biztosan nagy küzdelem lesz a pályán. Ebből most egy góllal a győriek jönnek ki jobban.  Tipp: 1-0

Szombathelyi MÁV Haladás – Balatonfüredi FC

A szombathelyi focira most igazán ráfér egy sikeres hazai rajt. Sopronból ponttal tértek haza a zöld-fehérek, otthon pedig minden esélyük megvan, hogy 3 ponttal gazdagodjanak a Balatonfüred ellen. A vendégek szerintem egy ponttal is megelégednének, kérdés, hogy meg tudják-e valósítani az elképzeléseiket? Tipp: 1-0

VSC 2015 Veszprém – Kelen SC

A bajnoki címért küzdők közé várom a Veszprémet. A bakonyiak Füreden nyertek, a kezdő fordulóban egy négyesbe beleszaladó Kelen ellen magabiztos hazai futballt várok. Tisztelettel a vendégek iránt, de nem hiszem, hogy most kezdik el a pontgyűjtést. Tipp: 3-0

Újpest FC II – Bicskei TC

Kilencgólos mérkőzésen verte az Újpest II a III. Kerületi TVE-t az első fordulóban, a Bicske pedig a kupában játszott szoros, hosszabbításos, ám végül vesztes meccset Óbudán. Hogy ebből bármilyen következtetést le lehetne vonni? Esetleg annyit, hogy szoros mérkőzés lesz ez a bajnoki. Tipp: 3-3

Budaörs – III. Kerületi TVE

A Budaörs négygólos sima győzelemmel kezdett, az óbudaiak négy szerzett gól ellenére sem tudtak nyerni az első fordulóban. Szerintem érdemes lesz kilátogatni a budaörsi meccsre, mert nagy csata és több gól is várható. Tipp: 4-2