Újabb sikert aratott a Szent Mihály

Jót tesz a Szent Mihálynak a szerb levegő, pár napon belül második győzelmét szerzi meg az edzőtáborban a szegedi csapat.

Ezúttal a Topolya ellen tudott fordulatos mérkőzésen győzedelmeskedni a Szent Mihály. Az első félidő egyértelműen a szerbeké volt, nem véletlenül vonultak 1-0-ás előnnyel a szünetre. A második játékrészben azonban szépen, lassan átvette az irányítást a szegedi együttes, az 58. percben az egyenlítés is meglett Koszo Sydney révén. Nem sokkal később már a vezetést is átvették a magyarok, Koszo 30 méterről talált a kapuba, tegyük hozzá, erről a Topolya kapusa is tehetett. Öt perc sem telt el azonban és a szerbek egyenlítettek egy szögletet követően. A szegediek vsizont nem csüggedtek és Szabó Dóra a hajrában Koszóhoz hasonlóan a kapust átívelve lőtt a hálóba. Ezzel a Szent Mihály a második Nova Varos-beli mérkőzést is sikerrel vette.

Kép forrása: sztm.hu