Török László: ,,Van egy jó U20-as csapatunk, akik az NB3-ban indulhatnak”

A felkészülés hajrájához érkezett a Nyíregyháza Spartacus FC tartalékcsapata. A Török László által irányított együttes szépen, fokozatosan lett felépítve, az elmúlt időszakban heti 7-8 edzéssel a hátuk mögött. A programot több felkészülési mérkőzés is színesítette, ahol rendre helytálltak a fiatal futballisták.

fotó: Nyíregyháza Spartacus FC

A napokban a Szpari II. vezetőedzője, Török László számolt be a felkészülési időszakról, valamint a célokról.

forrás: https://www.youtube.com/watch?v=wnCXnmyUI8w

A csapat szombaton játssza majd le az utolsó felkészülési mérkőzését, ahol az osztálytárs Cigánd SE lesz az ellenfele Örökösföldön.

A Nyíregyháza Spartacus FC II. a várakozásoknak megfelelően az NB3 Észak-Keleti csoportjába kapott besorolást. A tervezett sorsolás szerint megyei rangadóval indítanak majd Török László tanítványai, hiszen az NB3-ba szintén felkerült Mátészalkai MTK látogat majd hozzájuk a nyitófordulóban.

A napokban interjút készítettünk Török Lászlóval, amelyet az alábbi linken tudtok majd elolvasni: https://hunfoci.hu/nb3/szeretnem-hogy-jo-futballistak-es-jo-emberek-legyenek-a-fiataljaim-interju-torok-laszloval-a-nyiregyhaza-spartacus-fc-ii-vezetoedzojevel.html