Két csapat kizárva, lesz Szombathelyen és Salgótarjánban NB III, új csoportban a Csepel

Újabb fejlemények láttak napvilágot a 2024-25-ös szezon NB III-as és Magyar Kupa küzdelmeivel kapcsolatban.

A Szombathelyi Haladás és a Körösladányi MSK csapata is kizárásra került az NB III-ból és a Magyar Kupából. A Szombathelyi Haladás Balatonalmádin lépett volna pályára, míg a Körösladány a Duna SK-t kapta, várhatóan ez a két csapat játék nélkül jut tovább.

Azonban a szombathelyiek anyaegyesülete, a Haladás VSE ugyan kiesett tavaly az Észak-Nyugati csoportból, de megkapta a felkérést az NB III-ra, az MLSZ ítélete dr. Czeglédy Csaba önkormányzati képviselő szerint péntekre lehet jogerős. Szinte biztosan a Szombathelyi Haladás helyére a Haladás VSE érkezik az Észak-Nyugati csoportba és így Sopron-Haladással indul a szezon a jövőhéten.

Emellett a Salgótarján is felkérést kapott az indulásra. Ez azonban azzal járt, hogy az SBTC az Észak-Keleti csoportban kapott helyett, míg a Csepel átkerült a Dél-Keleti csoportba, ezzel a Körösladány megüresedett helyét betöltve, aminek köszönhetően megkapta a felkérést az SBTC. A Csepel így az ESMTK ellen kezdi meg a bajnokságot idegenben, míg az SBTC-re a tervezett sorsolás értelmében a Hatvan várhat, amely eredetileg a Csepelt fogadta volna.

A teljes sorsolás még nem készült el, egyelőre csak az első 3 forduló tervezetét készítették el tegnap, amelyek visszalépések miatt változhatnak, egyelőre ennyi változás történt 1 nap leforgása alatt.