Öt gólt lőtt bolgár ellenfelének a Fehérvár

A Fehérvár FC a bolgár Hebar csapatával játszott felkészülési mérkőzést csütörtökön. Érdekesség, hogy másfél hete a Paks is találkozott a Hebarral, a tolnaiak 6-1-re győztek és ez a meccs is 7 gólt hozott.

A Fehérvár kezdett aktívabban és a 14. percben Bedi harcolt ki büntetőt, ezt pedig Christensen értékesítette (1-0). Mindössze 3 percig vezetett a Fehérvár, Kabov megpattanó lövése ugyanis kikötött Tóth Balázs hálójában. Ugyan voltak még fehérvári helyzetek az első félidőben, a szünetre döntetlennel vonultak az együttesek. Az 54. percben visszaszerezte a vezetést a Fehérvár, Christensen lövése kijött a kapusról, de a kipattanót Katona belőtte (2-1). 9 minutummal később szabadrúgást végeztek el a bolgárok, Mihaylov pedig becsavarta a fehérvári kapuba (2-2).

kép: Fehérvár FC

Ezt követően már a Fehérvár szállította a gólokat, Csongvai kiugratásával Pető lépett ki és helyezett a kapuba (3-2), majd több kimaradt helyzet után Larsen lőtt bombagólt 30 méterről (4-2), a 85. percben pedig Kovács Patrik is betalált (5-2), így a Fehérvár végül háromgólos győzelmet aratott a bolgár Hebar ellen.

Fehérvár 5-2 Hebar (Christensen 14', Katona 54', Pető 69', Larsen 79', Kovács P. 85', ill.: Kabov 17', Mihaylov 63')

Fehérvár: Tóth - Melnyik, Serafimov, Spandler, Schön - Csongvai, Bedi - Katona, Christensen, Kastrati - Gradisar

Cserék: Veszelinov, Huszti, Larsen, Stefanelli, Babos, Pető, Kovács P.