Szombaton is bejelentett egy érkezőt a Honvéd

Sigér Ákos személyében bejelentette negyedik nyári szerzeményét is a Budapest Honvéd.

Sigér Ákos Balmazújvárosban debütált az NB II-ben, majd a 2017-18-as szezonban Kazincbarcikán szerepelt, de megfordult a Cegléd és a DEAC csapataiban is a másodosztályban. Az elmúlt 3 idényt Nyíregyházán töltötte, ahol 85 bajnokin szerepelt és 3 gólt szerzett. Sigér az előző szezonban 24 meccsen lépett pályára a bajnok szabolcsiaknál.

„Mindenképpen szerettük volna a középpályánkat megerősíteni, növelni a keretmélységet és célunk, hogy az akadémistáink számára is versenyhelyzetet teremtsünk, miközben olyan labdarúgókat igazolunk, akik ismerik az NB II-es bajnokságot, megvan a szükséges tapasztalatuk és megfelelő mennyiségű játékpercük. Sigér Ákos olyan középpályás, aki az előre játékban is erős, stabilitást adhat, miközben támadásukat is tudja segíteni“ - mondta Kun Gergely ügyvezető a Honvéd honlapjának.

kép: Budapest Honvéd

„Örülök, amikor megkeresett a Honvéd, hogy számítana rám az előttünk álló időszakban. Nagyon komoly infrastruktúrával rendelkező klubhoz igazolhattam, amely népes szurkolótáborral bír, akik mindig remek futballhangulatot teremtenek a meccseken, így nem is kellett sokáig győzködni, hogy itt folytassam a pályafutásomat – mondta Sigér Ákos. – Nagy célokkal érkeztem, szeretnék minél többet segíteni a csapatnak, a pályán és a pályán kívül egyaránt. Olyan típus vagyok, aki nem tud veszíteni, fáradhatatlanul küzdök a sikerért, vallom, hogy ha esetleg nem is megy jól a játék, akaratban akkor sem kerekedhet fölénk az ellenfél. Az NB II-es bajnokság fizikailag is nagy kihívást jelent, ebben is helyt kell állni. Küzdöttem kiesés ellen, küzdöttem feljutó csapatban is, gyűjtöttem bőséggel tapasztalatot, ami a klubnak is nekem is segíthet a jövőben. Érdekesség, az előző idényben a Nyíregyházával csak egy csapatot nem tudtunk legyőzni, az pedig a Honvéd volt. Ahogy azt is megtapasztaltuk, hogy nagycsapatok mellett a kisebbek ellen is fel kell szívni magunkat, hiszen azokon a találkozókon is fontos pontokat gyűjthetünk.“- nyilatkozta Sigér Ákos.

kép: Budapest Honvéd

A Budapest Honvéd ma felkészülési mérkőzést játszik a ZTE vendégeként Andráshidán, a találkozó zárt kapus lesz.

BUDAPEST HONVÉD

Érkezők: Branko Pauljevic (Újpest FC), Medgyes Zoltán (Gyirmót), Csilus Tamás (Kazincbarcika), Sigér Ákos (Nyíregyháza)

Távozók: Ivan Lovric (visszavonul), Futács Márkó (visszavonul), Kaczvinszki Dominik (Újpest FC), Kovács Nikolasz (FC Ajka), Haragos Viktor