Búcsúzik a Hali kapusa, további két játékos is felbontotta szerződését

A Haladás kapusa, Pálfi Donát Kedves Hali Szurkolók!

Kedves Hali Család!

Szüleim úgy neveltek, hogy mindig őszintén és egyenesen vállaljam fel tetteim, és álljak az emberek elé. Sok álmatlan éjszakát követően a mai nap folyamán sajnos szerződésem bontását kezdeményeztem azzal a klubbal, amely megadta a lehetőséget, amely hitt bennem, hogy igenis képes és érdemes vagyok egy ilyen nagyszerű klub kapuját védeni.

Soha nem felejtem el azt, hogy mögöttem álltatok és erőt adtatok, hogy a lehető legjobban őrizzem a Haladás kapuját.

Szívemben örökké megőrzöm az emléket amit Tőletek kaptam. És: MINDENKI SZOMBATHELYI!”

Pálfi Donát ebben a szezonban debütált a Haladásban és hamar elsőszámú kapus lett, 26 bajnokin állt a gólvonal mögött. A Vasas ellen másfél héttel ezelőtt tizenegyest hárított.

A Haladás hivatalos oldala szerint Vanja Zvekanov és Mohos Barnabás is felbontotta szerződését. Zvekanov 2022 nyarán érkezett, összesen 46 NBII-es bajnokin szerepelt, míg a fiatal Mohos Barnabás ebben a szezonban debütált az NBII-ben, az 5. fordulóban bombagólt is jegyzett a Tiszakécske ellen.

Pálfi Donát a ZTE ellen (kép: Haladás)
Vanja Zvekanov (kép: Haladás)
Mohos Barnabás (kép: Haladás)