Hajszálon múlt a nagy nyeremény. Egy szerencsejátékos naplója (2022.08.26.)

Múlt hét végén nagyon közel jártam a sikerhez. A 85. percben még a Kecskemét vezetett, így csak egy hajszálnyira voltam attól, hogy egyidejüleg bejöjjön az összes tippem, és 1000 forint befektetéssel 52.000 forintot nyerjek.

A mostani hétvégére négy vasárnapi meccset választottam ki. Két NB1-est és két NB2-est. Ezúttal is megjátszottam a Gyirmót és az MTK meccsét. Bár mindkét csapat egyaránt idegenben játszik, de NB2-ben újonc csapat ellen.

A Fradi és a Vidi is hétközben nemzetközi meccset játszott, de míg a Fradi egy kicsit lazára vette írországi meccsét (én legalábbis úgy láttam), addig a fehérváriak irgalmatlanul kihajtották magukat egy Bundesligás csapat ellen, ráadásul a bravúr sem jött össze. A Kisvárda nagyon jól össze van rakva. Úgy vélem, hogy hazai pályán kifejezetten esélyes lesz a fáradt vidisták ellen.

Minden héten elmondom, hogy a Ferencvárosnak nagyon hosszú a kispadja, és hogy kifjezetten értékes játékosok állnak rendelkezésére. Kár lenne ezt a meccset kihagyni a tippsorból, mert a kilencedik kerületi együttes egyértelműen esélyes a győzelemre a bajnokságot felemásan kezdő Kispest ellen.