Varga Kevin: ,,Csak akkor lehet reális esélyem a meghívóra, ha formába lendülök”

A ciprusi Apollon Limasszolnak négy hónap után búcsút intő Varga Kevin nem olyan régen két és fél éves szerződést kötött a román élvonalban szereplő Sepsi OSK-val. A 27 éves szélső tisztában van azzal, hogy formába kell lendülnie ahhoz, hogy újra számításba vegyék őt a magyar labdarúgó válogatottnál.

fotó: Sepsi OSK

Varga Kevin a napokban a Nemzeti Sportnak adott interjújában beszélt új csapatáról, a Lokiba való esetleges visszatérésről, a Cipruson eltöltött négy hónapról, illetve szóba került a magyar válogatott is.

,,A decemberi edzőváltásunk után körvonalazódott, hogy klasszikus értelemben vett szélsők nélküli játékrendszerre állunk át, és mivel az új szakmai stábnak nem volt szüksége hat szélsőre a keretben, kellemetlen helyzetbe kerültem. Felbontottuk a szerződésemet, s ezután a szentgyörgyiek rögtön megkerestek. Bernd Storck vezetőedző biztosított róla, szüksége van rám, éreztem a bizalmat, ezért úgy döntöttem, odaszerződöm. Az elmúlt két évben sok csapatban megfordultam, amit nem terveztem. Hosszabb távra szerettem volna elkötelezni magam, nem akartam tovább folytatni a vándormadár életmódot, úgyhogy két és fél éves megállapodást kötöttünk. Szeretnék itt ragadni és jó teljesítményt nyújtani. Bízom benne, hogy jó döntést hoztam.”kezdte a 27 éves játékos.

A szélső szerint a Sepsi német vezetőedzője nagyban befolyásolta őt a döntésében, valamint örült annak, hogy Varga Roland és Kecskés Ákos személyében két magyar is a keretben van.

,,Bernd Storck személye nagyban hozzájárult ahhoz, hogy most a Sepsi játékosa vagyok. Bár nem ismertem őt személyesen, tisztában voltam vele, milyen munkát végez. Úgy érzem, ki tudja hozni belőlem a maximumot, és türelmes lesz velem. A kérésére érkeztem, ami sokat jelent. Kimondottan jobblábas játékost keresett a balszélső posztjára, csábító volt, hogy engem szemelt ki. A beszélgetéseink során vázolta, mit vár tőlem taktikailag, én pedig szeretném megmutatni, mire vagyok képes. A csapatot ütőképesnek tartom, a bajnokság színvonala szerintem nem sokban tér el a magyarétól vagy a ciprusiétól. Természetesen, mind a Roli és mind az Áki a segítségemre van, ahogyan az erdélyi magyar futballisták is, ráadásul a csapat körül dolgozók, az irodai alkalmazottaktól a pályamunkásokig bezárólag szinte kivétel nélkül magyarok, s mivel a városban is szinte mindenki magyarul beszél, olyan, mintha otthon lennék.”

fotó: Sepsi OSK

Varga Kevin elmondta, hogy nem volt realitása annak, hogy visszatérjen a DVSC-be.

,,Gyorsan történt minden, nem tudom, milyen lehetőségeim lettek volna még. A Loki más posztra keresett játékost, sok szélsője van, úgyhogy szerintem nem volt realitása a visszatérésemnek. Szerencsére nem kellett sokáig csapat nélkül edzenem, nem estem ki a ritmusból.” 

A játékos négy hónapot töltött Cipruson, amely nem sikerült túl fényesen, de szerinte így is voltak hasznos dolgok.

,,Noha egyedül készültem a nyáron, a szerződés aláírását követő első meccsen becseréltek, majd néhány fordulót követően bekerültem az Apollon kezdő tizenegyébe. Éreztem a bizalmat, ám egyik pillanatról a másikra hullámvölgybe kerültünk, a kispadra ültettek, majd az edzőváltással megpecsételődött a sorsom, biztossá vált, hogy ugrik a kétéves opció lehetősége. Ilyen azonban előfordul a futballban, már csak előretekintek. Mindenhol tanul, tapasztal az ember. Újabb futballkultúrát ismertem meg, két vezetőedzővel dolgozhattam. Vladan Milojevics képességeiről sokat elárul, hogy kinevezték a Crvena Zvezdánál. Jó játékosokkal szerepeltem egy csapatban, az ötvenkétszeres francia válogatott Mathieu Valbuenával óriási élmény volt játszani. Amikor fiatalon Törökországba kerültem, és először szembesültem a játéklehetőség hiányával, rosszul éltem meg, ám a feldolgozás már jobban megy, erősödtem lelkileg. Fontos azonban a sikerélmény, a pozitív visszacsatolás, ezért is éreztem a klubváltás szükségességét.”

fotó: Apollon Limasszol

Zárásként beszélt a magyar válogatottról is, amelynél elmondta, hogy egy jó tavaszi formának köszönhetően visszakerülhet a nemzeti válogatott keretébe.

,,Szerintem minden magyar labdarúgó szeretne bekerülni, de… Csak akkor lehet reális esélyem a meghívóra, ha formába lendülök, ám még akkor sincs garancia rá, hiszen másfél év eltelt a legutóbbi kerettagságom óta. A 2021-es EB-n két meccsen pályára léptem, Marco Rossi szövetségi kapitány jól ismer, de magamra kell találnom, hogy számításba vegyen. A Sepsi még nem adott játékost a magyar válogatottnak, de a rájátszásban nyújtott meggyőző játékkal lehet esélyem.”

fotó: AFP

Varga Kevin már bemutatkozhatott új csapatában, méghozzá az UTA Arad elleni bajnoki mérkőzésen, de a székelyföldi együttes 2-1-es vereséget szenvedett. A következő fordulóban hazai pályán fogadják a Craiova gárdáját, ahol ismét bizonyíthatnak Bernd Storck tanítványai. A Sepsi célja egyértelműen a felsőházi rájátszás kiharcolása, amelyhez jó úton járnak, hiszen jelen állás szerint 5. helyen állnak a bajnokságban.