A Budafok idegenben győzte le a Mezőkövesdet

Lejátszotta második felkészülési mérkőzését a Mezőkövesd Zsóry FC és a Budafoki MTE csapata, ahol a másodosztályban szereplő együttes 3-2-es győzelmet aratott a borsodiakkal szemben.

A Budafok beszámolója:

A 7. percben Szilágyi révén egy szöglet után a Mezőkövesd szerezte meg a vezetést. A 32. percben Nándori góljával egyenlítettünk. A 42. percben Zsóri tizenegyes góljával már nálunk volt az előny. A második félidő 67. percében Elek büntetőjével 3–1-re vezettünk. A 73. percben Molnár szépített, ezután már nem változott az eredmény.

Budafok: Gundel-Takács – Fekete, Lorentz, Horgosi, Kalmár – Oláh, Nándori – Szerető, Kovács, Merényi – Zsóri. Csereként szóhoz jutott: Horváth András, Biró, Elek, Horváth Olivér, Németh.

Mezőkövesd 2-3 Budafok (Szilágyi, Molnár G., ill.: Nándori, Zsóri, Elek)