Meglepetéssel indult a szerda: A PMFC odahaza kapott ki a Kaposvártól

A PMFC lejátszotta második téli felkészülési mérkőzését, ahol Kulcsár Árpád csapata 2-0-s vereséget szenvedett az NBIII-ban szereplő Kaposvári Rákóczi együttesétől.

A kaposváriak beszámolója:

A hazaiak próbálták ránk erőltetni akaratukat, ami sikerült is nekik a meccs elején, azonban a folytatásban egyre veszélyesebb kontrákat vezettünk, így mind a két kapusnak akadt dolga az első játékrészben.A második félidőre, a kezdőcsapatból csak Ekker Milán és Babinszky Bence maradt a pályán csapatunknál, Székely Tibor több fiatalt is bevetett, igaz, a másik oldalon is fokozatosan érkezett az ifjú cserék. A játék irányítását fokozatosan vettük át, majd egy csodálatos találattal a vezetést is megszereztük: Mayer Milán egy cselt követően, húsz méterről, jobbal lőtt a bal felsőbe (0–1). A hátralévő percekben próbálkoztak az egyenlítéssel a hazaiak, főként átlövésekkel, de hiába. A hajrába lépve bebiztosítottuk a sikert, miután Ekker Milán remekül ugratta ki Babinszky Bencét, aki a kaput is kicselezve gurított a hálóba (0–2).

PMFC: Varasdi– Terbe, Takács Zs., Szeles, Majnovics – Krausz, Hudák – Harsányi I., Gera Z., Bukovics – Nagy T. Csereként pályára lépett: Varga D., Varga B., Soós, Ócsai, Ramez, Kaszás, Pejovic, Tóth G., Szabó M., Máris, Bachesz. Asszisztens edző: Németh Zsolt.

Kaposvári Rákóczi FC: Horváth F. (Mikler, a szünetben) – Ekker, Heil, A., Harsányi D. (Ipolyi-Várkonyi, a szünetben), Pusztai (Czimmermann, a szünetben) – Horváth B. (Pintér M., a szünetben ), A. Mazzonetto (N. Mazzonetto) – Babinszky, Szederkényi (Rituper, a szünetben), Bíró D. (Ötvös, a szünetben) – Hampuk (Mayer M., a szünetben). Vezetőedző: Székely Tibor.

Pécs 0-2 Kaposvár (Mayer, Babinszky)