Megvan a Szent Mihály SE első igazolása, és felkészülési programja is

Lena Marjanović személyében egy fiatal, ám mégis nagyon jó játékossal bővült a női NB1-ben szereplő Szent Mihály SE kerete. A szegediek első téli igazolása a védelem közepére érkezik, és másfél éves szerződést írt alá a klubbal. Lena egyébként tősgyökeres vajdasági, Újvidéken született még 2002 őszén, majd labdarúgói karrierje is a Délvidéken kezdődött. Korábban szerepelt a Spartak Szabadka, és a Vojvodina színeiben is, előző csapata a Topolya SC, innen szerződött ezen a héten a szegedi együtteshez.


Kép: Szent Mihály SE


Vajda Fangyó tanítványai egyébként bennmaradó helyről folytathatják a Simple Női Liga küzdelmeit, azonban még a kiesés elkerüléséhez is rengeteget kell tennie a csapatnak, pláne úgy, hogy a vezetőség a középmezőnyhöz való felzárkózást tűzte ki céljául. Nos, ehhez elengedhetetlenek az olyan téli igazolások mint pl. Lena, aki mindenféleképpen erősítést jelent majd a szegedieknek.
A Szent Mihály egyébként a napokban megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra, melyre 5 edzőmérkőzéssel, és 1 teremtornával hangol.

A Csongrád-Csanád vármegyeiek felkészülési programja

  • (2024. január 20-21. NB I-es Teremtorna Szigetszentmiklós)
  • 2024. január 27. 13 óra, Tápé Szent Mihály FC – Temesvári Politechnika (Románia)
  • 2024. február 03-04. Spartac Szabatka (Szerbia)
  • 2024. február 10-11. TSC Magyarkanizsa (Szerbia)
  • 2024. február 17-18. Resica (Románia)
  • 2024. február 24. 13 óra. Tápé Szent Mihály FC – Astra (forrás: https://www.sztm.hu/)

Kép: Szent Mihály SE