Egy interjúban erősítette meg távozását a mezőkövesdi légiós, a klub hivatalosan még nem jelentette be

Filip Steliano az iamsport.ro-nak adott interjújában elárulta, hogy már nem a matyóföldieket erősíti és szabadon igazolható.

„Igen, ez igaz, szabad vagyok. A szerződésem utolsó 6 hónapjában voltam, és változást akartam. Köszönöm a klub embereinek megértését. Két klubbal már tárgyalok, de nem akarom elkapkodni.”

A román védő érkezését 2022. novemberének végén jelentette be a Mezőkövesd, első mérkőzését pedig idén januárban játszotta, ahol kezdő volt a Puskás Akadémia ellen 1-0-ra megnyert bajnokin.

Összesen 24 NBI-es bajnokin és 2 Magyar Kupa-mérkőzésen húzta magára a kövesdiek szerelését. Egyetlen gólpasszát ősszel a Debrecen ellen jegyezte. A 2016-os Eb-n Svájc ellen a román válogatottban is pályára lépett, összesen 7 alkalommal volt tagja nemzeti csapatának.

Noha maga a játékos bejelentette távozását, a Mezőkövesd oldala még nem adott ki hivatalos információt a távozásával kapcsolatban.