Tischler Patrik az NB3-as Bicskei TC csapatában folytatja a pályafutását

Igazi nagy fogást jelentett be a héten az NB3 Észak-Nyugati csoportjában szereplő Bicskei TC együttese, amely hivatalos oldalán közölte, hogy megszerezte Tischler Patrikot. A 32 éves támadó korábban 249 alkalommal lépett pályára az NB1-ben, ahol 62 gólt szerzett.

fotó: Pannónia Szíve / Döme László Balázs

December 9-én évzárót tartottak Bicskén a Lajtha Házban, ahol a Bicskei TC labdarúgó klub mellett a támogatók is megjelentek, és két komoly bejelentés is elhangzott a rendezvényen. Tessely Zoltán országgyűlési képviselő elmondta, hogy a csapat január végén egy hétre elutazik az erdélyi Tusnádfürdőre, ahol edzőtáborozni és felkészülési mérkőzést fog vívni a román másodosztályú FK Csíkszeredával, valamint a román első osztályú Sepsi OSK tartalékcsapatával is, amely jelenleg a román harmadosztályban szerepel.

Majd ezután jött az igazán nagy hír Tessely Zoltántól, aki bejelentette, hogy 2024. január 1-től a Bicskei TC-t fogja erősíteni Tischler Patrik. A 32 éves támadó nyár óta szabadúszó volt, mivel felbontotta a szerződését a NB2-es Budafoki MTE csapata.

fotó: Budafoki MTE

Tischler Patrik az MTK-ban kezdte a pályafutását, majd megfordult Angliában az Oldhamnél is. Ezután visszatért az MTK-ba, majd játszott még a Puskás Akadémiában, Videotonban, Újpesten, a Honvédban, Kisvárdán és Debrecenben, míg 2022 nyara óta erősítette a Budafokot. Összesen 249 magyar élvonalbeli mérkőzés van a háta mögött, ahol 62 alkalommal zörgette meg az ellenfelek kapuját.

fotó: M4 Sport

Nem sokkal a szerződés aláírása után már nyilatkozott is, ahol elmondta a 32 éves támadó, hogy döntő szerepet játszott a választásában a családja is.

,,Fél éve már szabadúszó vagyok, és voltak is megkereséseim, de azok inkább vidéki kluboktól voltak, és mivel én a családommal Budapesten élek, ezért fontos volt az számomra, hogy valahol a közelben tudjak maradni. A nagyobbik lányom már iskolába jár, így ezért is esett a választás a Bicske csapatára.”

Tischler Patrik a klub elnökét és vezetőedzőjét is jól ismeri, így tudja azt, hogy mit várhatnak el tőle.

,,Az elnök úr személye is fontos szerepet játszott a döntésemben, mivel őt régebb óta ismerem, illetve a vezetőedző ellen már pályára léphettem. Az elnök úr és a vezetőedző is felhívott telefonon, megbeszéltünk egy találkozót, ahol fölvázolták a terveket, az infrastruktúrát, amik nekem nagyon tetszettek. Minden adott itt Bicskén arra, hogy egy jó teljesítményt tudjunk nyújtani. Én középcsatár voltam világ életemben, és szeretek az ellenfelek kapui előtt tevékeny lenni. Remélem, hogy minél több góllal tudom majd segíteni a csapatot.”

A csapattal kapcsolatban megjegyezte, hogy nagyon sok a fiatal játékos, de szeretné őket a rutinjával segíteni.

,,Én az idősebb játékosok sorát erősítem, mivel már 32 éves vagyok. Magát a csapatot már láttam, amelyben rengeteg ifjú titán futballozik, és én próbálom őket minden tekintetben segíteni. Még nem annyira ismerem őket, de alig várom már a januárt, ahol mégjobban megismerhetem őket, és a tudásommal, személyiségemmel tudjam támogatni őket.”

fotó: Puskás Akadémia FC

A Bicskei TC a 4. helyen tölti a téli pihenőjét, és majd csak 2024. március 3-án lép újra pályára bajnoki mérkőzésen, amikor is a Puskás Akadémia második csapata látogat majd Bicskére az NB3 Észak-Nyugati csoportjának 18. fordulójában.