Szekeres Tamás lett a BVSC vezetőedzője

Fotó: BVSC-Zugló Labdarúgó Szakosztály

A játékosként hatszoros válogatott és négyszeres bajnok Szekeres Tamás lett a labdarúgó NB II-ben szereplő BVSC-Zugló vezetőedzője.

A fővárosi klub honlapjának csütörtöki tájékoztatása szerint megbízatása egyelőre a szezon végéig szól.
Az 51 éves Szekeres az FTC-ben kezdte profi pályafutását, majd megfordult az MTK, az Újpest, a Debrecen és a Sopron együttesében is. Négy bajnoki címe mellett hétszeres Magyar Kupa- és háromszoros Szuperkupa-győztesnek mondhatja magát. Később Norvégiában, Belgiumban és Németországban is futballozott. Visszavonulása után dolgozott a magyar szövetség technikai igazgatójaként, Siófokon, a Vasas Kubala Akadémián, illetve szakmai tanácsadóként a Ferencvárosnál, vezetőedzőként viszont ez az első lehetősége.
 A jelenleg 14. helyezett BVSC tavasszal Urbán Flórián vezetésével jutott fel az NB II-be, de őt szeptember elején menesztették, azóta Kincses Ádám irányította a csapatot.

Forrás: http://www.mti.hu