Loic Nego: ,,Ha Görögország EB-t nyert, mi miért ne nyerhetnénk?”

Folytatta remek szereplését a magyar válogatott a Montenegró elleni EB-selejtező során, hiszen Marco Rossi együttese 3-1-es győzelmet aratott a Puskás Arénában, és ennek köszönhetően veretlenül végzett a G-csoport első helyén.

fotó: http://mti.hu

Loic Nego ezúttal csereként kapott lehetőséget Montenegró ellen, és bár számára is akadtak lehetőségek, végül nem tudott betalálni a kapuba, de hasznos tagja volt a csapatnak.

fotó: http://mti.hu

A találkozót követően boldogan nyilatkozott.

„Nagyon boldogok és büszkék vagyunk. Ez egy nagyon-nagyon hosszú út volt. Természetesen roppant különleges, hogy a csoportunkban az első helyen végeztünk, hiszen látjuk, Európában mindenki azért harcol, hogy az első vagy a második helyen végezzen. Mi mindig is hittünk önmagunkban, és tudjuk, hogy mennyire nehéz volt ezt az eredményt elérni. Ma az egész országgal együtt ünnepelhetünk.”

A 32 éves szélsővédő nyáron igazolt Franciországba, ahol a Ligue 1 újonc Le Havre egyik meghatározó játékosa, hiszen eddig 9 bajnoki mérkőzésen már 2 gólpassznál jár. Nego többször is bizonyította már, hogy megállja a helyét topligákban. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy Franciországban pozitív a magyar válogatott megítélése.

„Nagyon-nagy tisztelettel beszélnek a magyar válogatottról Franciaországban, amin én egyáltalán nem csodálkozom. A mostani két Eb-selejtező előtt a Monaco ellen futballoztunk, és Aleksandr Golovinnal beszélgettünk erről. Az orosz játékos gratulált nekem, hozzátéve, hogy nagyon jól játszik a magyar válogatott. És ahogy mondtam, engem ez egyáltalán nem lepett meg, hiszen nagyon keményen dolgozunk, és megérdemeljük ezeket az eredményeket. De azért mindenképpen különleges dolog ilyen dicséretet kapni egy ilyen jó játékostól. Tisztelik az eredményeinket, hiszen nagyon hosszú ideje veretlen a magyar válogatott. Ez pedig nem lehet véletlen.”

fotó: http://mlsz.hu

Végezetül az Európa-Bajnoksággal kapcsolatban kérdezték őt. A 2021-es viadalon mind a három csoportmérkőzésen szerepelt, de most is szeretne ott lenni majd a keretben, sőt, szerinte a magyar válogatott komoly meglepetést érhet el Németországban.

„Nagyszerű, hogy ott leszünk Németországban, de nemcsak az lesz a célunk, hogy részt vegyünk az Európa-bajnokságban. Szeretnénk nagyot alkotni, meglepetést okozni. Gondoljunk csak vissza 2004-re, amikor Görögország megnyerte az Eb-t. Senki nem hitte volna, hogy megcsinálhatják. Miért ne lehetnénk képesek mi is hasonlóra?”

A magyar válogatott a második kalapból várhatja majd a december 2-án megrendezendő sorsolást.