Ifjabb Albert Flórián szeretne edzőként is eljutni a Bajnokok Ligájába

Forrás: http://www.fradi.hu

Ifjabb Albert Flórián bízik benne, hogy akárcsak játékosként, úgy a Ferencváros női labdarúgócsapatának edzőjeként is eljuthat majd a Bajnokok Ligájába.

    Az aranylabdás klublegenda Albert Flórián fiát közel két hónappal ezelőtt nevezték ki az együttes élére, azt követően, hogy a gárda nem jutott tovább a BL-selejtező gyulafehérvári csoportjából és Vágó Fanny távozott posztjáról.
    „Kicsit meglepett a felkérés, de kimenten a temetőbe édesapámhoz, aki pedig ihletet adott, és úgy gondoltam, a Ferencvárosnak nem szabad nemet mondani” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornának az 55 éves szakember, aki tagja volt az 1995-ben BL-főtáblás Ferencvárosnak, edzői pályafutását a klub utánpótlásában kezdte, majd Gellei Imre pályaedzőjeként dolgozott a felnőtt csapatnál.
    A Ferencváros nyolc forduló után százszázalékos mérleggel, kapott gól nélkül áll az élen, szombaton pedig a második helyen álló Győr otthonában játszik rangadót a bajnokságban.
    A tréner megjegyezte: vélhetően az FTC és a Győr között dől majd el a bajnoki cím, és bízik benne, hogy egy olyan mérkőzés lesz, amivel tanítványai érettebbek lehetnek.

Forrás: http://www.mti.hu