NB3 Dél-Keleti csoport, esélylatolgatás – 2023/2024. 13. forduló

NB3 Dél-Keleti csoport

Falusi Zoltán mondta el véleményét a forduló mérkőzéseivel kapcsolatban: Üdv mindenkinek! Serdülő koromban fociztam egy azóta megszűnt megyei csapatban. Majd a kilencvenes években a helyi kispályás bajnokságban rúgtam a bőrt néhány évig. Meccsekre már több mint negyven éve járok, mindig egy csapatnak szurkoltam. Hobbim a meccsre járás mellett a túrázás.


2023.10.28. (szombat) 13:00 óra

PÉNZÜGYŐR SE – MARTFŰI LSE

Mindkét csapat némileg meglepő vereséget szenvedett az elmúlt fordulóban. A Pénzügyőrnek ez azért lehet fájó, mert felzárkózási lehetőséget szalasztott el az élmezőnyhöz, a Martfűnek meg azért főhet a feje, mert mégiscsak az utolsó helyezettől kapott ki hazai pályán. Most a hazai pályán játszó Pénzügyőr tűnik esélyesebbnek, hiszen az eddigi négy hazai fellépésből hármat megnyert, míg a martfűiek hatszor tették tiszteletüket vendégként, de csak öt pontot tudtak szerezni. Tipp: 2-1


2023.10.29. (vasárnap) 11:00 óra

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA II. – BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE

A sereghajtó várja az éllovast. Papíron ez sima vendégnek ígérkezik. A Szeged sorra dobálja el pontjait, pedig sok múlhat ezeken a végelszámolásnál. A Békéscsaba parádés formája az ESMTK ellen tört meg, utána csak nehezen gyűrte le a szolnokiakat. Idegenben viszont még hibátlan és alighanem ez továbbra is így maradhat, mert a szegediek eddigi formája nem ígér pontszerzést. Tipp: 0-2


VASAS FC II. – BKV ELŐRE

Őrzi a középmezőnyi pozícióját a Vasas. Régen volt már, hogy nyert… A BKV hatalmas pofont kapott hazai pályán a Körösladánytól, de amilyen gyatra a hazai mérlege, olyannyira jó vendégként! Ötször lépett pályára eddig vendégként, amelyből négyszer győzni is tudott. Háromesélyesnek ígérkezik a találkozó, igazából mindenféle eredményt el tudok most ide képzelni. Tipp: 2-2


2023.10.29. (vasárnap) 13:00 óra

KÖRÖSLADÁNYI MSK – ESMTK

Újabb nagy rangadó a Dél-Keleti csoportban! A két legjobb formában lévő gárda találkozik. A tabellán egy hely és egy pont választja el őket. Hazai siker esetén helyet cserélhetnek, míg vendégdiadalnál meglóghat az ESMTK üldözői elől és tapadhat az éllovas Békéscsabára. Itt is háromesélyes a mérkőzés, mindkét gárda sok gólt szerez, és keveset kap. Mindkettő hatalmas lendületben is van. Bármilyen eredmény elképzelhető! Tipp: 3-3


MONOR SE – FÜZESGYARMATI SK

Ellenkező előjelekkel várhatják a csapatok az összecsapást. A korábban remeklő Monor most sorra hullajtja el pontjait és szinte csak ott nem kap ki, ahol nem játszik… Viszont a korábban szenvedő Füzesgyarmat magáratalált és négy forduló óta veretlen, amivel feljött a középmezőnybe. A kérdés az, hogy magára talál-e a szeszélyes Monor is, vagy megőrzi javuló formáját a füzesgyarmati gárda? Tipp: 2-2


CEGLÉDI VSE – BUDAPEST HONVÉD-MFA II.

Kiesési rangadó. Akkor talált magára a Cegléd, amikor már senki sem hitt benne…, de a vendégek esélyeit növeli, hogy hazai pályán eddig egyetlen pontot sem tudtak még szerezni! A kispestiek a Vasas elleni diadal után, odahaza már nem tudták megnehezíteni a Hódmezővásárhely dolgát. A Cegléd, ha meg akarja őrizni harmadosztályú tagságát, akkor illő lenne megkezdeni a hazai pontgyűjtést is. Tipp: 1-1


HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC – METON-FC DABAS SE

Tapad a közvetlen élbolyra a csongrádi alakulat, a dabasiak pedig nem szeretnének nagyon leszakadni az élmezőnytől. A vásárhelyiek tűnnek a mérkőzés esélyesének, annál is inkább, mivel hazai pályán még veretlenek. A Dabas bár ötödik és ez jelentősen jobb teljesítmény, mint a teljes elmúlt szezonban, de nem kápráztatja el az utóbbi hetekben híveit. Itt az ideje egy bravúrnak? Alighanem, de ehhez lesz szavuk a hazaiaknak is! Tipp: 3-1


SZOLNOKI MÁV FC – KECSKEMÉTI TE II.

Nem vallott ugyan szégyent Békéscsabán a Szolnok, de nem sikerült ponttal hazatérni. A Kecskemét pedig inkább hazai pályán brillírozik az elmúlt hetekben, vendégként ugyanis még nem szerzett pontot. Az alsóházi rangadón a hazaiak szeretnék menekülőre fogni a dolgot a veszélyes zónából, míg a kecskemétiek tovább zárkóznának  felfelé. Némileg esélyesebbnek vélem a hazai csapatot, de nem elképzelhetetlen egy kecskeméti pontszerzés sem. Tipp: 1-0