Kedden eldőlhet az EB-re való kijutás Litvániában (Sajtótájékoztató)

A szombati szerbek elleni sikert követően holnap újra pályára lép Magyarország válogatottja az EB-selejtező csoportjában, ezúttal Litvánia lesz az ellenfél. A találkozót a balti állam második legnépesebb városában, Kaunasban rendezik, itt található ugyanis a litván válogatott otthona a Darius and Girėnas Stadion, a maga 15 ezer fős befogadóképességével. A szép számú magyar szurkolótábor is a helyszínen fog szurkolni, ez is hatalmas löketet adhat majd a fiúknak a mérkőzés előtt.

A holnapi találkozó helyszíne. Kép: https://en.wikipedia.org/

A magyar válogatott jelenleg a világranglista 32. helyén áll, keddi ellenfelünk jóval hátrébb, a 143. pozícióban helyezkedik el. Valószínűleg mindkét együttes több helyet is előre fog lépni a következő rangsoroláskor, hiszen a magyar válogatott és a litván csapat is győzedelmeskedett az első októberi mérkőzésen. A litvánok Bulgáriát múlták felül, emberelőnyben 2-0-ra tudtak nyerni a bolgár fővárosban.

A felek 6 alkalommal csaptak össze 1998 óta, ebből 5 mérkőzést nyert Magyarország, de 2001-ben a litvánok kiharcoltak egy döntetlent a jóval erősebb magyar nemzeti csapat ellen. Erre most meglehetősen csekély az esély, a fogadóirodák és a szurkolók nagy többsége is magyar győzelmet vár, ami egyáltalán nem meglepő. Elég csak ránézni a tabellára, vagy éppen a keretek értékére (8,7 millió kontra 147,25 millió). Ha Marco Rossi legénysége kiharcolná a győzelmet Litvániában, akkor biztossá válna a magyar válogatott kijutása a 2024-es németországi EB-re. Természetesen nem szabad lebecsülni az ellenfelet, hiszen okozott már meglepetést a balti csapat korábban, és nem tenne jót éppen most egy ilyen pofon a szárnyaló válogatottunknak.

A lényeg tehát kedden jön, október 17-én 20 óra 45 perctől az M4sport képernyőjén lehet követni a biztos EB részvételért folyó harcot.

Kép: https://www.eredmenyek.com/


Videó: MTI