Dragan Stojkovic: „Közel vagyunk céljaink eléréséhez”

Dragan Stojkovic szövetségi kapitány a szerb labdarúgó-válogatott szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte a szombati, magyarok elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést.

    „Maximálisan fel vagyunk készülve, fizikálisan, taktikailag, és mentálisan egyaránt. Magas szinten dolgoztunk és sokat készültünk erre a kulcsfontosságú meccsre, mert közel vagyunk a céljaink eléréséhez” – mondta a pénteki sajtótájékoztatóján a szakvezető, aki elárulta, Milos Veljkovic, a Werder Bremen védője kisebb sérülése miatt biztosan nem játszhat a magyar fővárosban, de kedden Montenegró ellen már talán bevethető lesz.

Fotó: https://www.fifa.com
    

A magyar csapatról szólva Stojkovic kiemelte Szoboszlai Dominikot, a szervezettséget és az összeszokottságot, amit egy hónapja Belgrádban is megtapasztaltak. Úgy fogalmazott, hazai pályán három pontot elveszítettek, de azt most Budapesten szeretnék visszaszerezni.
    „Remekül utaztunk, 39 perces volt a repülőút, az időjárás pedig ugyanolyan, mint Belgrádban. Mindig szívesen jövünk Budapestre. Gyönyörű a stadion, amely Puskás nevét viseli, aki a labdarúgás legendája. Kivételesen jó feltételek vannak itt. Szerencsére most szurkolók is lesznek, így telt ház előtt játszhatunk, ami minden játékos kívánsága” – dicsérte a házigazdákat Stojkovic, aki a szerb drukkereket „okos szurkolásra” kérte utalva arra, hogy a szerb-magyar meccset szeptemberben zárt kapuk mögött kellett megrendezni.
    Dusan Tadic elsősorban azt hangsúlyozta, hogy idegenben kifejezetten jól szerepel a szerb válogatott, ezt pedig folytatni szeretnék.
    „Nagyon jó lenne győzni, de ha nem sikerül, akkor kedden Montenegró ellen kell begyűjteni a három pontot” – mondta határozottan a Fenerbahcéban futballozó csapatkapitány.
    A telt házas Puskás Arénában szombaton 20.45-kor a francia Francois Letexier sípjelére kezdődik a magyar-szerb csoportrangadó, melyet az M4 Sport és a Kossuth Rádió is élőben közvetít.

Forrás: www.mti.hu