Related Articles
Már az NB3-ra készülnek a békéscsabaiak
Meglehetősen későn, június utolsó napjaiban kezdte meg felkészülését a harmadosztály jövő évi küzdelmeire a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgócsapata. A tegnap nyilvánosságra kerülő csoportbeosztások értelmében a viharsarki gárda majd a Dél-Keleti csoportban fog harcolni a feljutásért, [tovább]
A holland bajnokságot is megjárt kapust igazolt a Szeged
A szegedi klub szerda délelőtt jelentette be új igazolását, aki nem más mint a 2002-es születésű utánpótlás válogatott Vaits Marcell. A Hódmezővásárhelyen született játékos karrierét szülővárosában kezdte, azonban 2014-ben a Puskás Akadémiához került, majd 6 [tovább]
Újabb válogatott érkező, és megnyert felkészülési meccs az ETO-nál
A mai napon duplán örülhettek a zöld-fehér csapat szurkolói, hiszen délelőtt 3-1-es győzelmet arattak osztrák riválisukkal szemben, délután pedig a már próbajátékon Győrben játszó Csóka Bálint szerződtetését is bejelentette a győri klub. Csóka jelenleg is [tovább]