Meglepetés a javából – az ESMTK elbúcsúztatta a Fehérvár FC-t a MOL Magyar Kupából

1-0-ra legyőzte hazai pályán az NB3-as ESMTK együttese az NB1-ben szereplő Fehérvár FC-t a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában, így a pesterzsébeti gárda lesz ott a sorozat legjobb 32 csapata között, míg a fehérváriak már a sorozat korai szakaszában búcsúztak, így mostantól a bajnokságra tudnak koncentrálni.

Hatalmas meglepetés: NB III-as csapat ejtette ki a Fehérvárt a Magyar  Kupából

fotó: http://origo.hu

Videó: https://www.youtube.com/@M4Sport-Hivatalos

Kb. 1000 néző látogatott ki a fővárosi ESMTK Stadionba, hogy megtekintse az ESMTK – Fehérvár FC MOL Magyar Kupa mérkőzést. Turi Zoltán együttese eddig egészen jól szerepel a harmadosztály Dél-Keleti csoportjában, mivel a 4. helyet foglalja el a tabellán a Liza, míg Bartosz Grzelak csapata az NB1 9. helyén áll. A fehérváriaknál többen is hiányoztak.

Az ESMTK már tavaly is nagy menetelést mutatott be a MOL Magyar Kupában, ahol két NB2-es csapatot, nevezetesen a Siófokot és a Soroksárt is búcsúztatta, majd a Kisvárda elleni nyolcaddöntőben is sokáig jól tartotta magát, ám a 123. percben egy öngól miatt kiesett a fővárosi csapat.

MK: ESMTK–Kisvárda - NSO

fotó: http://nemzetisport.hu

Az elmúlt két fordulóban két alacsonyabb osztályú csapatot ejtett ki a Liza, előbb a Bács-Kiskun vármegyei I. osztályban szereplő Harta SE felett diadalmaskodott 3-1-el, majd a Békés vármegyei I. osztályban szereplő Szarvast ütötte ki 5-1-re.

Az első félidőben sikerült eltűntetni a két osztálynyi különbséget és nagyobb lehetőségeket alakított ki az ESMTK. Az elsőre a 30. percig kellett várni, amikor is Soós Bence lőtt kapura, de Tóth Balázs védte bravúrral a kísérletét.

A fehérváriak első komolyabb lehetőségére a 36. percig kellett várni, Schön Szabolcs tekert gyengén a kapu jobb oldala felé, de Jeszenszky Ádám magabiztosan fogta a próbálkozást. 2 perccel később jött a válasz a pesterzsébetiektől, egy jobb oldalon végig vezettett támadás után a középre centerezett labdát mellé lőtte Lucz Viktor.

A félidő végén még két fehérvári lehetőség, előbb egy bedobás után Bese Barnabás nem találta el jól a labdát és így Jeszenszky fogni tudta azt, majd Szabó Levente kísérletét már bravúrral védte a hazai kapus.

A második félidő első lehetősége a Vidi előtt adódott, egy felívelt labdát követően Bese Barnabás centerezett középre, de Molnár Róbert rápöckölte a labdát Karamoko-ra és Jeszenszky magabiztosan szedte fel a azt. Ezután Kenan Kodro pillanatai következtek, előbb Schön passzolt a bosnyák támadónak, de blokkolni tudtak a Liza védői, majd egy újabb remek passz után maradt teljesen üresen Kodro, de ezúttal is védett Jeszenszky.

Egyre csak fogyott az idő és bár érkezett a pályára Kalmár és Flores is, érdemi változás nem történt a Vidi játékában, az ESMTK pedig várt.

Hatalmas meglepetés: NB III-as csapat ejtette ki a Fehérvárt a Magyar  Kupából

fotó: http://origo.hu

75. percben Jeszenszky Ádám ívelt előre egy labdát, amelyet a Vidi szerzett meg, de Schön Szabolcstól elvette Helmich Pál a félpályánál, majd egy passz után Lucz Viktor kapott remek kiugratást, aki nagyszerűen lőtte a labdát a fehérváriak kapujába. 1-0

MK: búcsúzott Mezőkövesd és a Fehérvár, hozta a kötelezőt az Újpest

fotó: http://nemzetisport.hu

Ezután mindenki arra számított, hogy a Vidi beszorítja az ESMTK-t, de nem, mivel a Liza maradt támadásban és nem sokkal később majdnem jött a második gól, Kovács Botond bepasszát lőtte néhány centivel a kapu fölé Helmich. A 90. percben lezárhatta volna a mérkőzést a Liza, miután egy labdaszerzés után vezetett egy elég szép kontrát, előbb Molnár János lövését védte bravúrral Tóth, majd a kipattanót Lucz sarkalta kapura, ami elsőre kiesett Tóth Balázs kezéből, de másodjára megfogta.

A Vidi drukkerei nem tudták elfogadni, hogy csapatuk ilyen gyengén futballozik és emiatt egy kis balhé is kitört a vendégszektorban.

Az utolsó pillanatokban még Schön egyenlíthetett volna, ám lövése mellé ment, majd Jeszenszky kirúgása után a játékvezető véget vetett a találkozónak, ahol csoda történt, mivel az ESMTK 1-0-ra legyőzte a Fehérvár FC-t és ezzel bejutott a sorozat legjobb 32 csapata közé.

Lehet, hogy egy kép erről: 5 ember, futballozó emberek és amerikaifocizó emberek

A találkozót követően Turi Zoltán, Bartosz Grzelak és Tóth Balázs nyilatkozott.

Turi Zoltán, az ESMTK vezetőedzője:

Örülünk neki, hogy első osztályú csapatot kaptunk" | Fehérvár FC

fotó: http://fehervarfc.hu

,,Tipikus kupamérkőzés volt a mai, számítottunk rá, hogy sokan kijönnek majd és sokakat érdekel ez a meccs. A fő célunk az volt, hogy éljék meg a játékosok a mérkőzést, és azt gondolom, hogy tíz percnyi játékot leszámítva megérdemelten jutottunk tovább. Úgy gondolom, szervezettebbek voltunk az ellenfélnél és jobban akartuk a győzelmet, mint ők, ezekben kerekedtünk felül rajtuk. Jól játszottunk, gyönyörű gólt lőttünk és mégegyszer mondom, hogy mi akartuk jobban a győzelmet. Remélem, játékosaink tudnak ennél jobban is futballozni. Várjuk a sorsolást, hátha megint első osztályú csapatot kapunk!”

Bartosz Grzelak, a Fehérvár FC vezetőedzője:

Vezetőedzői értékelések | Fehérvár FC

fotó: http://fehervarfc.hu

,,Az első félidő olyan volt, mint egy tipikus kupamérkőzés, majd a második játékrészben átvettük a kezdeményezést, azonban az ellenfelünk folyamatosan veszélyes volt a kontratámadásokban, erről beszéltünk előzetesen is a csapattal. Apróságokon dől el egy mérkőzés, voltak helyzeteink, amiket értékesítenünk kellett volna, de nem sikerült. Az első félidőben, főleg az első 15 percben többségében nem mi jöttünk ki győztesen a párharcokból és ha az ellenfél éhes és megnyeri az első, a második, a harmadik párharcot, az nagy nehézségeket okoz egy alacsonyabb osztályú csapat ellen. Beszéltünk erről a félidőben, sikerült is változtatnunk kicsit, de a végén nem voltunk elég jók. Szégyellnünk kell magunkat a mai teljesítményünk után, ez nem volt elég. Mostantól előre kell néznünk és a következő meccsre kell koncentrálnunk. Heti egyszer járok magyarórára, nem tudom, mi hangzott el a szurkolók és a játékosaink között, de megértem fanatikusaink csalódottságát.

Tóth Balázs, a Fehérvár FC kapusa:

Fehérvár FC

fotó: http://fehervarfc.hu

,,A legnagyobb baj az volt, hogy kihagytuk a helyzeteinket. Nagyon sok volt a második félidőben, négyet-ötöt is rúghattunk volna, de a gólvonalról is kihagytuk. Nehéz mit mondani, ez egy óriási csalódás számunkra, nem tudok magyarázatot találni erre az eredményre. Volt védésem az első félidőben és itt az utolsó percekben is, úgy éreztem, hátul stabilak voltunk, de egyszer elaludtunk, gólt kaptunk belőle, mi meg nem tudtunk betalálni. Megértjük a szurkolók csalódottságát, hiszen több órákat utaznak miattunk a mérkőzésekre, és nem tudjuk őket boldoggá tenni – ez most kötelező lett volna, de mostantól a bajnokságban kell javítanunk, össze kell szednünk magunkat.

Az ESMTK legközelebb az NB3 Dél-Keleti csoportjának 8. fordulójában lép pályára, ahol a METON-FC Dabas SE vendégei lesznek Turi Zoltán tanítványai és várhatják a hétfői sorsolást, míg a Fehérvár FC az NB1-ben a Zalaegerszegi TE gárdáját fogadja majd.