Már nem Németh Szabolcs a Csornai SE vezetőedzője

Németh Szabolcs vezetőedző és a Csornai SE közös megegyezésével szerződést bontottak egymással. A csornaiak az eddigi hat bajnoki mérkőzésükből egyet megnyertek és ötöt elveszítettek.

Családi János elnök: – Németh Szabolcsban egy kiváló embert és edzőt ismertem meg. Nagyon sajnálom, hogy az edzéseken elvégzett munka nem jelent meg az eredményességben. A továbbiakban sok sikert kívánok minden területen Németh Szabolcsnak! A mai naptól a Csornai SE labdarúgásának szakmai munkáját mind az utánpótlásban mind a felnőtt csapat esetében Varga László szakmai igazgató látja el. Az új felnőtt csapat vezetőedző személyéről későbbiek során döntünk.

Németh Szabolcs: – Köszönöm szépen a Csornai Sportegyesületnek a lehetőséget. Nagyon sajnálom, hogy nem nyilvánult meg eredményekben az a munka, amit közösen elvégeztünk a csapattal. Továbbiakban sok sikert kívánok a Csornai Sportegyesületnek, kívánom érje el a kitűzött célokat.

Forrás: https://csornaise.hu/