MOL Magyar Kupa – Sem a nagy meleg, sem az Érdi VSE nem tudta megszorítani az Unione FC együttesét – Interjú Szabó András vezetőedzővel

2023.08.26. (szombat) 11:00 óra

UNIONE FC (MEGYE1) – ÉRDI VSE (NB3) 3-1 (2-1)

Mérkőzés adatlap

Iszonyatos melegben, a III. KER. TVE műfüves pályáján került sor a meccsre. A füvesen munkagépek dolgoznak, a pálya talaja teljesen megújul.

Az Unione FC kezdőcsapatában három 40 éves labdarúgó (Kulcsár Tamás, Lettrich Dániel, Czvitkovics Péter) lépett pályára, de a 37 éves Melczer Vilmos is szinte a teljes mérkőzést lejátszotta, hiszen a 9. percben csereként állt be a megsérült Aribi Hassan helyére. A nagyjából 35 celsius fokban végig lépést tartottak társaikkal és az ellenfél játékosaival is.

A vendégek már a meccs elején, a 12. percben előnyhöz jutottak Juhász Botond találatával, de ezzel az Érd gyakorlatilag el is lőtte minden puskaporát. A 32. percben Téglás Béla egyenlített, majd hat percre rá Kulcsár Tamás gólját követően már a hazaiak vezettek. A második félidő 10. percében Melczer Vilmos 11-esével két gól lett a két csapat közötti különbség. A mérkőzés folyamán jóval több helyzetet dolgozott ki ellenfelénél az Unione FC és teljesen megérdemelten jutott tovább a MOL Magyar Kupa 3. fordulójába, a legjobb 64 csapat közé.