Korábbi csapata ellen léphet pályára szombaton Illés Bálint, a Mezőkövesd középpályása

A 18 esztendős Illés Bálint most nyáron igazolt Mezőkövesdre, a Diósgyőr csapatából, ahol tulajdonképpen pályafutásának kezdete óta játszott. Szombaton jön a Mezőkövesd-DVTK rangadó, melyre egyébként elég nagy az érdeklődés, hiszen már több mint 3000 jegy gazdára talált. Illés az első fordulóban is kezdő volt, így jó esélye van arra, hogy korábbi csapata ellen is pályára léphet majd, ennek apropóján pedig a Mezőkövesd oldala készített vele interjút.

Kép: Mezőkövesdi Zsóry FC

🎤- Pár hete még a Diósgyőrnél edzettél, hétvégén pedig ellenük léphetsz pályára. Hogy éled meg azt, hogy nevelőegyesületed ellen kell játszani?

⚽️- Kettős érzések kavarognak bennem, de ettől függetlenül nagyon várom már a találkozót. Egy megyei rangadó mindig nagyon fontos mérkőzés és mivel a hétfői bajnokin nem sikerült nyernünk így még jobban szükségünk van a három pontra. Az eddigi életem nagy részét a Diósgyőrnél töltöttem. Sokat tapasztalhattam ott és jó emlékekkel gazdagodtam, azonban ezzel nem szeretnék foglalkozni, hiszen kizárólag a mérkőzésre és természetesen a három pontra szeretnék fókuszálni. Miskolcon nőttem fel, az egész családom ott él és mindegyikük nagy Diósgyőr-szurkoló. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy szombaton kinek fognak szurkolni.

🎤- Milyen mérkőzésre számítasz?

⚽️- Egy jó iramú, pörgős, de egyben jó hangulatú mérkőzésre számítok, amin biztosan teltház lesz, hiszen egy megyei rangadóról van szó. Abszolút győzelmet várok a csapattól és bízom benne, hogy egy színvonalas, gólokban gazdag mérkőzést láthatnak majd a szurkolók és a tv nézői.

A teljes interjút ide kattintva tudjátok elolvasni a kövesdiek oldalán.