NB3 Dél-Keleti csoport, esélylatolgatás – 2023/2024. 1. forduló

NB3 Dél-Keleti csoport

Falusi Zoltán mondta el véleményét a forduló mérkőzéseivel kapcsolatban: Üdv mindenkinek! Serdülő koromban fociztam egy azóta megszűnt megyei csapatban. Majd a kilencvenes években a helyi kispályás bajnokságban rúgtam a bőrt néhány évig. Meccsekre már több mint negyven éve járok, mindig egy csapatnak szurkoltam. Hobbim a meccsre járás mellett a túrázás.


2023.07.29. (szombat) 17:00 óra

MARTFŰI LSE – FÜZESGYARMATI SK

A lelkes újonc és az előző szezont főleg az alsóházban töltő füzesgyarmatiak csatájával indul a szezon a Dél-Keleti csoportban. A hunfoci.hu-hoz eljutott információk alapján mindkét együttesnél jelentős volt mind az érkezők, mind a távozók száma. A felkészülési mérkőzések során úgy tűnt mindkét gárda számára kicsit még erősek a harmadosztályú ellenfelek. A két csapat júliusban egy felkészülési találkozón már találkozott egymással, akkor az döntetlen lett. Most megismétlődhet ez az eredmény! Tipp: 2-2


2023.07.30. (vasárnap) 11:00 óra

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA II. – VASAS FC II.

Szintén egy újonc és az előző idényt a középmezőny végén befejező csapat találkozója. Szegedről nem kaptunk híreket a játékosállomány bármiféle változásáról és a Vasasnál is csupán három távozóról tudunk. Nem játszottak túl sok felkészülési mérkőzést a csapatok, így a pillanatnyi formát illetően még kicsit a sötétben tapogatózunk. A nyári osztályozót simán hozta a szegedi csapat, akkor főleg hazai pályán remekelt. A felkészülés során pedig tudtak hazai pályán harmadosztályú ellenfelet legyőzni, miközben a hozzánk eljutott infók alapján a Vasas II. nem tudott nyerni az edzőmeccseken. Tipp: 1-0


BUDAPEST HONVÉD-MFA II. – KECSKEMÉTI TE II.

Volt Közép-csoportos csapatok lévén, számomra is ismertebb ez a két gárda. Egyik csapatnál sem volt túl nagy játékosmozgás, de tartalékcsapatoknál túl nagy nem is szokott lenni. Az előző idényt a Honvéd az élmezőnyben fejezte be, míg a lilák az alsóházban szenvedték végig a szezont. Az akkori meccsükön a Honvéd simán nyert. A mostani felkészülés során inkább a kecskemétiek eredményei tűnnek bíztatónak, de nehéz megítélni az első forduló előtt az aktuális formát. Tipp: 1-1


2023.07.30. (vasárnap) 17:30 óra

KÖRÖSLADÁNYI MSK – SZOLNOKI MÁV FC

Jelentős játékosmozgás volt a hazai oldalon, inkább fiatalokkal erősítettek a ladányiak. Szolnokon pedig mindössze egy távozóról tudunk. A felkészülés során már találkozott ez a két gárda egymással, akkor a ladányiak nyertek 2-1-re, a további felkészülést szolgáló találkozókon viszont egyik csapat sem remekelt, bár ebből túl sok minden nem szűrhető le. Az előző idényben külön csoprtban voltak a csapatok, a ladányiak a Keletiben az előkelő ötödik helyen végeztek, míg a szolnokiak parádés tavasszal feledtették a kínos őszi idényt és a tizenegyedikek lettek. Most úgy tűnik, azonos erősségű lehet a két gárda, de majd meglátjuk.. Tipp: 2-2


BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE – HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC

Rögtön egy rangadónak beillő összecsapás már az első fordulóban! Sokak szerint a Békéscsaba a bajnokság egyik favoritja. A vásárhelyiek pedig éppen, hogy csak lemaradtak a bajnoki címről a Közép-csoportban. Mondhatni hatalmas játékosmozgás volt mindkét csapatnál a nyáron és bizony akadtak meghatározó játékosok is a távozók között! Sorra játszotta felkészülési mérkőzéseit mindkét gárda, amelyek alapján (bár ez még semmit nem jelent) úgy tűnt, hogy kevés kivételtől eltekintve egyik csapat sem remekelt túlságosan. Borzasztóan nehéz az első fordulóra tippelni, teljesen háromesélyesnek tűnik a találkozó. Tipp: 2-1


ESMTK – CEGLÉDI VSE

Szintén volt Közép-csoportosok. A Ceglédnél a meghatározó játékos Kovács Kolos máshol folytatja. Az erzsébetiek az előző idény bronzérmesei voltak és úgy tudom, hogy most sem szeretnék alább adni. A Cegléd végig a kiesés ellen harcolt. A felkészülés során a Cegléd játszott több edzőmeccset, de inkább hazai pályán tudott csak ellenfeleket verni. Az ESMTK sem boldogult mindenkivel, főleg a Budaörs elleni sima hazai vereség volt kicsit meglepő. Ennek ellenére ennek a találkozónak inkább a hazaiak az esélyesei! Tipp: 3-1


BKV ELŐRE – PÉNZÜGYŐR SE

Nagy játékosmozgás volt a BKV-nál a nyáron és úgy tűnik erősebbek, akik elmentek, mint akik jöttek, de ez majd menet közben derül ki úgyis. A Pénzügyőrnél is akadtak távozók és mindössze négy érkezőről tudunk. Az előző idényben tabellaszomszédként fejezték be a szezont, a BKV kilencedik, a Pénzügyőr tizedik lett. Akkor a BKV-pályán rendezett találkozón a hazaiak nyertek 1-0-ra. A felkészülés elég vegyes képet mutat mindkét oldalról, amiből aztán messzemenő következtetéseket még nem tudunk levonni. Úgy érzem, megismétlődhet az előző idényi egygólos hazai siker, talán annyival másképpen, hogy több gól születik a mérkőzésen. Tipp: 2-1


METON-FC DABAS SE – MONOR SE

Borotvaélen táncolt a Dabas az előző szezonban, nem volt egyszerű kiharcolnia a bentmaradást. A Monor az őszi idény után tűnt úgy, hogy kieshet, de aztán egy parádés tavaszt hozott össze az utolsó két fordulót leszámítva, amivel felért a tizedik helyre! Rengeteg távozó akadt Dabason, de bőven volt érkező is a holtszezonban, most még nem lehet megítélni, hogy ez milyen hatással lesz a csapatra. A Monor elvesztette leggólerősebb játékosát, Haragos Viktort. Kérdés, hogy az érkezők tudják-e majd pótolni a Haragossal távozó 18 gólt. Biztató formát mutattak a csapatok a felkészülési találkozókon (bár Monorról sok infó nem jött), leginkább döntetlen érződik ki az összecsapásból. Tipp: 1-1