Szalai Attila a Bundesligában folytatja a pályafutását

A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hoffenheim hivatalos oldalán bejelentette, hogy megszerezte a török Fenerbahce magyar válogatott védőjét, Szalai Attilát. A 25 éves védő 2027 nyaráig írt alá új csapatában és a 41-es mezszámot fogja viselni. Egyes információk szerint a német klub 12,3 millió eurót fizetett a Fenerbahcenek.

fotó: http://tsg-hoffenheim.de

Szalai Attila nyilatkozott a klub hivatalos oldalának:

„Számos lehetőség közül választhattam a jövőmet illetően, de tudatosan döntöttem amellett, hogy a Hoffenheimben folytatom pályafutásomat. Régóta szerettem volna kipróbálni magamat a Bundesligában és meggyőződésem, hogy ez a helyes lépés a számomra. Az elmúlt hetekben elbeszélgettem Szalai Ádámmal, és ő csupa jó dolgot mondott a klubról. Rendkívül motivált vagyok, az első naptól kezdve mindent bele fogok adni a csapatban és szeretnék minél több sikert elérni a Hoffenheimmel. Holnap edzés, remélhetőleg szombaton már kezdhetek, és átélhetem az első perceim ebben a gyönyörű stadionban. Belső védő vagyok, aki néha agresszívan játszik, de úgy gondolom, hogy a labdával is jó a kapcsolatom. Igyekszem mindennap fejleszteni magam, keményen dolgozni és a legjobbamat nyújtani. Remélhetőleg jó meccseket, nagyszerű eredményeket ünnepelhetünk majd.” zárta gondolatait Szalai Attila.

Marco Rossi, a Magyar Labdarúgó Válogatott szövetségi kapitánya is megszólalt a transzferrel kapcsolatban:

„Korábban beszéltem már róla, hogy minél több játékosunk játszik a topligák valamelyikében, annál jobb helyzetben van a válogatott. Még ha a Fenerbahce jó csapat is, a Bundesligába igazolni mindenképpen előrelépés, hiszen a bajnokság erősebb, ami egyben azt jelenti, hogy még a nem topcsapatok esetében is intenzívebbek, magasabb színvonalúak az edzések, mint a török bajnokság csapatainál. A Bundesligába igazolása tehát mindenképp előrelépés, azonban a képességeit, a hozzáállását, a munkáját ismerve, egy idő után szerintem Attila még előrébb léphet a karrierjében. A válogatott szempontjából ez a mostani hihetetlen helyzet, hiszen jelenleg nyolc alapemberünk játszik már a topligák valamelyikében, amire, ha jól emlékszem, az utóbbi legalább huszonöt évben nem volt példa.”

fotó: http://origo.hu

Gödön kezdett el futballozni, majd Vácon folytatta, később pedig a Vasas utánpótlás csapatához került. 2012-ben hívta próbajátékra az osztrák Rapid Wien, ahol megfelelt és szerződtette őt a klub. A családja óriási áldozatot tett Attiláért és nagyon támogatták a fiatal játékost. Az elején nehéz volt a bécsi kaland a család számára, de idővel megszokták, hiszen a szülők látták a kis Szalain a boldogságot. A korosztályos csapatokat végigjárta, megfordult több alkalommal a Rapid harmadosztályú tartalékcsapatában és egy alkalommal a felnőttek között is pályára léphetett.

fotó: http://24.hu

A családjával úgy döntött, hogy 2017-ban a távozás mezejére lépnek és végül Mezőkövesden kötött ki. 2 évet töltött el az NB1-ben, ahol legtöbbször kezdőnek volt és jól ment neki a játék. 45 mérkőzésen 2 gólt szerzett középhátvéd létére.

fotó: http://nemzetisport.hu

2019 nyarán ismételten légiósnak állt. Ezúttal Ciprus felé vette az irányt, ahol az Apollón Limasszol csapatát erősítette. Az elején már belopta magát a szurkolók szívébe, hiszen kiválóan játszott. Első szezonjában 24 mérkőzésen lépett pályára. Második szezonjában 19 mérkőzésen kapott szerepet és két gólt szerzett védő létére. Teljesítményére több komolyabb európai klub is felfigyelt.

fotó: http://24.hu

2021 januárjában szerződött a török Fenerbahce csapatához, amely 2 millió eurót fizetett a ciprusi csapatnak. Rögtön kezdő lett és itt is a szurkolók kedvencévé vált. Fél szezon alatt 22 tétmérkőzésen 3-szor volt eredményes. 2021 nyarán felmerült a távozása, de a klub 20 millió euró alatt tárgyalni sem akart a kérőkkel. A 2021/2022-es szezonban is alapember volt, bár volt két kisebb sérülése is. Végül 43 tétmérkőzésen 1-szer volt eredményes és kiváló mutatói voltak a védekezésben. 2022 nyarán a Sevilla és a Leicester City is vitte volna Szalait, ám a koreai Kim Min-Jae eladása után nem engedte el egyik legjobb játékosát a török klub. Így maradt Isztambulban, ahol az előző szezonban ezüstérmes lett a Fenerrel, megnyerte a Török Kupát és az Európa-Ligában is szerepelhetett, összesen 52 tétmérkőzésen lépett pályára.

fotó: http://index.hu

Nyáron sokáig úgy tűnt, hogy a szintén Bundesligában szereplő Union Berlin vásárolja meg 15 millió euró környéki összegért, de végül nem sikerült megegyezésre jutnia a két klubnak. Ezt a lehetőséget használta ki a Hoffenheim gárdája és szerződtette a magyar válogatott játékost.

A magyar válogatottba 2019 novemberében kapott meghívót és az Uruguay elleni Puskás Aréna avatón bemutatkozott. Összesen 35 alkalommal húzhatta magára a címeres mezt és már egy gólt szerzett.

Index - Sport - Szalai Attila már idén nyáron eligazol Törökországból

fotó: http://index.hu

A török Fenerbahce csapata egy videóval köszönte meg Szalainak a náluk töltött 2,5 évet:

forrás: https://www.youtube.com/watch?v=3cQ1irk4t60

A Hoffenheim egy videóval üdvözölte a magyar játékost. A német csapat a legutóbbi szezonban a 12. helyen végzett a Bundesligában és a védelem megerősítése az egyik legfontosabb volt számára.

forrás: https://www.youtube.com/watch?v=DUvO13-qBSY

Az idei szezonban öt magyar válogatott játékos szerepelhet a német Bundesligában:

Gulácsi Péter (RB Leipzig) , Willi Orbán (RB Leipzig), Sallai Roland (SC Freiburg), Schafer András (Union Berlin) és Szalai Attila (Hoffenheim)