,,Nem vagyok ösztönlény, de érzelmek alapján döntök.” – interjú Urbán Flóriánnal, a BVSC-Zugló vezetőedzőjével

Második szezonját kezdheti meg a BVSC-Zugló csapatának kispadján Urbán Flórián, az Újpest és a magyar válogatott korábbi legendája.

Urbán Flórián lett a BVSC labdarúgócsapatának vezetőedzője

fotó: http://bvsc.hu

Az 54 éves szakembert tavaly június végén nevezték ki a zuglóiak vezetőedzőjének és akkor a BVSC elnöke, Szatmáry Kristóf a következőket mondta:

„Egy évvel ezelőtt azzal a céllal vágtunk neki az NB III-nak, hogy kiharcoljuk a feljutást. Sokáig voltunk az első helyen, végül a második pozícióban zártuk a szezont, így ezúttal nem értük el célunkat. Azonban a terveink nem változnak. Szeretnénk kiharcolni az osztályváltást és ehhez minden lehetőséget megadunk a csapatnak és a szakmai stábnak is. Utóbbit a jövőben Urbán Flórián vezeti majd, aki komoly tapasztalattal rendelkezik játékosként és edzőként is. Bízunk benne, hogy vele sikerül elérni céljainkat.”

A projekt sikeresnek bizonyult, hiszen a szezon végén bajnok lett a csapat az NB3 Keleti csoportjában és sikerrel vette a Szentlőrinc elleni osztályozót, így sikerült feljutnia a másodosztályba, ráadásul mindezt veretlenül tették Urbán Flórián tanítványai.

fotó: http://nemzetisport.hu

Az idei szezonra való felkészülést már júniusban elkezdték a Szőnyi úton és egy osztállyal feljebb is szeretné megállni a helyét a BVSC.

fotó: http://bvsc.hu

A klub egy hosszabb interjút készített Urbán Flóriánnal:

forrás: https://www.youtube.com/watch?v=Jb-YD0lupi4