BL-selejtezős csapat ellen nyert a Kisvárda – Topolyai SC – Kisvárda Master Good 1-2 (felkészülési mérkőzés)

A szlovéniai Muraszombaton a szerb első osztály ezüstérmese volt a kisvárdaiak ellenfele. A Várda a 10. percben Cipetic bombagóljával került előnybe. A magas színvonalú játék elég sok helyzettel párosult, ezekből a magyarországi együttesnek volt több. Az 52. percben egy kiugratást követően Camaj ügyes csellel hozta magát még nagyobb helyzetbe, és megduplázta az előnyt. A 60. percben ugyan szépített a BL-selejtezőben induló együttes, de egyenlíteni már nem tudott. Bár csak felkészülési meccsről van szó, de így is kijelenthető, hogy értékes győzelmet aratott a kisvárdai együttes.

TOPOLYAI SC (szerbiai) – KISVÁRDA MASTER GOOD 1–2 (0–1)

Muraszombat (Szlovénia)

TOPOLYA: V. Ilics (N. Simics) – Krsztics (A. Csirkovics), Sztojics, Calusic (Jorgics) – A. Sztojkovics, Radin (Kuveljic), Djakovac (Cvetkovics), N. Petrovics – Miloszavljevics (Sós B.), M. Pantovics, Mircevszki

KISVÁRDA: Kovács M. – D. Kovacic, Jovicic, Széles – Cipetic (Navrátil), Lucas (Körmendi), Ötvös (Szőr), Vida K. (Alic) – Czékus (Szpaszics), Mesanovic (Ilievszki), Camaj (Makowski)

Gól: Djakovac, illetve Cipetic, Camaj

Milos Kruscsics vezetőedző (Kisvárda): „Jó mérkőzést játszottunk kiváló ellenfelünkkel szemben, amely a második helyen végzett a szerb bajnokságban. Elégedett voltam a játékunkkal nagyjából addig, amíg kétgólos vezetéshez jutottunk, ebben az időszakban domináltunk, az első félidőben még legalább egy gólt szerezhettünk volna. De rendben volt így is, az első hatvanöt perccel maradéktalanul elégedett lehettem. A csapat védekezésben, de támadásban is jól teljesített, a labda gyorsan járt. Aztán veszítettünk a ritmusunkból, ami a felkészülésnek ebben az időszakában teljesen normális, nem vagyunk még készen arra, hogy ugyanabban a tempóban játsszuk végig a mérkőzést. Az ellenfél is beleerősített, a szépítés után további gólt szerettek volna szerezni, ennek érdekében agresszívabban is játszottak, és ne feledjük, nagyon jó csapatról van szó. Hogy mi volt a pozitívum? Az, hogy a játékosok megmutatták karakterüket, végig jól védekeztünk, no meg persze az, hogy megnyertük a mérkőzést. Nem rossz dolog nyerni az előszezonban sem… – Legutóbb egy igazi sztárcsapat, a Galatasaray ellen játszottunk, és ellene azért nem volt könnyű dolgunk. Ezúttal jóval kreatívabbak voltunk, helyzeteket dolgoztunk ki, gólokat szereztünk, és ennek nagyon örülök.”

Videó: https://www.youtube.com/@tvkisvardafc6466 Forrás: https://kisvardafc.hu/