11-szeres bolgár válogatottat igazolt a DVTK – Bozsidar Csorbadzsijszki érkezett

A DVTK labdarúgócsapata pénteken jelentette be a bolgár válogatott középső védő, Bozsidar Csorbadzsijszki leigazolását.

A klub honlapja szerint a 27 éves játékos a lengyel élvonalbeli Widzew Lódz együttesétől érkezik Diósgyőrbe, és a Kisvárdán futballozó Janisz Karabeljov segítségével térképezte fel a magyar körülményeket.
Csorbadzsijszki 2014-ben mutatkozott be a bolgár elsőosztályban, és öt évet töltött a CSZKA Szófia csapatában, amellyel Bolgár Kupát nyert, majd kölcsönben játszott a bukaresti FCSB együttesénél, és ismét kupagyőzelmet ünnepelhetett. Két évvel ezelőtt pedig Lengyelországba, a Stal Mielechez igazolt.A 11-szeres bolgár válogatott 2016-ban mutatkozott be a nemzeti együttesben, amelyben legutóbb tavaly lépett pályára a Nemzetek Ligájában.
A DVTK kapust is szerződtetett, az ukrán Artem Ogyincov Kisvárdáról igazolt Miskolcra.

Forrás: MTI http://dvtk.hu/